Stranica 229 [229]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 69 akkor kerülhetett, a mikor IV. Béla halála után leánya Anna, a testvére, V. István király elől, kivel már előbb ellenséges viszonyban élt, vejéhez, II. Ottokár cseh királyhoz menekült s ez alkalommal a magyar királyi ház kincseit is magával vitte. V. István visszakövetelte Ottokártól a kincseket, háboru is volt e miatt köztük. Sz. István kardja azonban nem került vissza többé Magyarországba vagy ha ezuttal még haza került is, II. Venczel 1305-ben fiával az ifjú Venczel magyar királylyal, a koronával s más elrablott kincsekkel együtt ismét elvitte. Egy ideig a cseh királyi ház kincsei közt őrizhették, a Sz. Vitus-templom 1354-ki leltárában még nem említik meg, 33 évvel később azonban, mint említettük, már ott volt.) Egy másik ilyen hagyományos királyi kard már a x1. században külföldre került. Ez az aschaffenburgi Lambert által említett Aztila-kard, melyet Salamon a bajor herczegnek ajándékozott, a mivel nagyon magára vonta a magyarok haragját. Ez az Attilának tulajdonított, tehát föltehetőleg keleti tipusu vagyis régi német elnevezés szerint chunn kard, (gladius Huniscus) aligha lesz más, mint a római-német császári klenodiumok közt azon szablya (11. t. 1.), melyről az utóbbi századokban az a hit volt elterjedve, hogy Harun al-Rasid khalifa (786—809) küldte Nagy Károly császárnak, de mint az utóbbi vizsgálatok kiderítették, a szablya későbbi ezen kornál, sok tekintetben hasonló úgy idomát, mint diszítésmódját tekintve a honfoglaláskori magyar szablyákhoz (11. t. 2 5.) s kétségkívül azon fegyverek közé tartozik, melyeket a Szamanidakori turkesztani hires fegyverkovácsok készítettek, diszítésében tehát az arab befolyás sokkal erősebb nyomokat hagyott, mint a Szasszanidakori izlés hagyományait követő honfoglaláskori kardok virágornamentikájában (11. t. 7—8). Ez a Ix—x. században is megmaradt a VII—vIII. századbeli alapon, a midőn t. i. a magyarság mindinkább kiválva a keleti környezetből, a keleti kulturhatások újabb áramlatait is fokozatosan gyöngülő mértékben érezte. Igy magyarázható, hogy a honfoglaláskori kardok és a Nagy Károly-féle szablya : közt két-három századbeli időkülönbség látszik, pedig hihetőleg egy időből valók, csakhogy amazok magyar, emez turkesztáni fegyverkovácsok munkái A x. század első felében a magyarság és Turkesztan közt volt még némi összeköttetés, bizonyítják ezt a honfoglaláskori sirokban talált Szamanidaérmek ; ekkor kerülhetett tehát a Nagy Károly-féle kard hozzánk s tőlünk a németekhez. Az a körülmény, hogy ugyanazon magyar fejedelmi nemzetség (az Aba), mely Etele fiát Csabát tartotta ősének, a monda szerint épen a kovarezmiekkel (khivaiakkal, turkesztániakkal) volt rokonságban, talán a Nagy Károly-féle kard történetére is szolgáltat némi felvilágosítást. A kovarezmi rokonság a kard megszerzésének módjára utal, családi örökség volt; mivel pedig a nemzetség Attilától származtatta magát, mint ilyen esetekben történni szokott, Magyarországban, a hunn mondák hazájában, hamar ráfogták a kardra, hogy Attilától örökölték; Aba királysága idejében aztán a királyi ház kincsei közé jutott s mint ilyet, Salamon elajándékozta.52 A xt. század második felében kezdenek kiegyenlítődni azok az ellentétes áramlatok, Attila kardja. Nagy Károly kardja.
