Oldal 222 [222]
OCR
Női viselet. 62 A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. ésbő igelé jdoni < neki. Az a mennyit a szláv eredetiinek gondolt elnevezésből eddigelé tulajdonítottunk a : n. indusokon és scythakon látunk, használatban harisnyaszerti szűk nadrág, a mit az ú. er cee volt ugyan a byzancziaknal is, de csak a népvándorlás vége felé fue eh gegebben a római korból örökölt «caligay járta, a mely csak térdig ért, az alsó Epa pedig meztelen maradt. Nyugoton még a Karolingkori frank viseletben is két Kkülönbozerenkea darabnak találjuk a nadrágot és az az alsó lábszárra huzott, térdig éré een szol Ellenben keleten a tricotszerű nadrág már a Szasszanidakori csataképeken előfordul (14. 3—4.), sőt pikkelyekkel borítva még előbb, a Trajanus oszlop pages eee viselték. (II. A. 1—3. 1.). Mindez azt mutatja, hogy a xu. századbeli magyar nadrag, a mint azt a velenczei scythak és indusok képei után ismerjük, egyenesen keletről hozott ruhanemű, nevére is hihetőleg majd valamelyik kaukázusi nyelvben bukkanunk rá s eredetileg hadi öltözék volt, míg a díszlábravaló — legalább a Szasszanidakori divat tartama alatt — bő gatyából állt.§7 Mind az ú. n. indusoknal, mind a scytháknál feltűnik, hogy térden alul oldalt a nadrág valamely rávarrt levélalaku paszomántféle diszítéssel volt ellátva. Ennek a byzanczi képeken is nyoma van s még a XIV—xv. században is szokásban volt, mint az oláhországi zárdák okleveleinek byzanczi eredetű miniaturejei s Mircse vajdának ardsisi képe tanusitja, melyeken a térd alatt átkötött harisnyaszerti nadrágon elől a szalag alatt egy más szinű kelméből álló négyszögalaku ékítmény látszik.) Az igaz hitre tért scythák közt egy térdelő női alakot is találunk (20. 9.), kinek fejrevalója alacsony, féltojásdad alaku süvegszerű főkötőbüűl áll, mely alul fatyollal-van körül csavarva, a fátyol hátul csokorba van kötve s a hát közép részéig érő két rojtos ágban végződik. A nő felső testét, mely körülbelől csak a derékig látható, hosszú ujju, bő és szétálló kabátféle födi, a férfiak dolmányához hasonlóan ez is rézsutosan, egyik válltól a tulsó oldalon levő csipő irányában van hasítva, a hasíték szegélydiszítéssel van ellátva. A nő felső karját ép úgy, mint a férfiakét, széles karperecz diszíti. Hogy ez tényleg karperecz s nem pedig a ruhára varrt paszománt, világosan látható a második indus alakjánál (20. 7.), a mennyiben a kép félreismerhetlenül feltünteti, hogy a ruha ujja össze van szorítva a karika által. Ezekben foglalható össze a velenczei mozaikképek után a XII. századbeli magyar viselet, mely a novgorodi kép (21. tábla) s a déloroszországi kun szobrok egyik csoportjának (20. tábla) tanusága szerint, mint a későbbi századokban, úgy ekkor is a keleteurópai viselethez csatlakozott s attól csak egyes részletekben különbözött, minő pl. az, hogy a kunok megtartották a csizmát s tőlük vagy a bolgároktól az oroszok is átvették, süvegük magasabb volt, mint a magyar s alján prémes karimával volt ellátva. Ugy lente, hogy egyik kun szobron a csizmaszar is prémmel van szegélyezve. Ettől a keleteurópai viselettél lényegesen különbözik az a viseletméd, a mit a pécsi székesegyház XII. vagy XIII. századbeli domborművei tüntetnek föl. .
