Oldal 217 [217]
OCR
. A KOZEPKORI MAGYAR VISELET. 57 valamelyik kelet-európai népé, még pedig olyané, melyről azt kellett hinniök, hogy a felsőindiaiakkal hasonló eredetü s a melyről azt is tudták, hogy van külön nemzeti viselete, a mely olyanforma, mint a Felső-India felé lakó népeké. Ilyen szempontból tekintve a kérdést, három népre gondolhatunk : a bessenyő-kunra, a bocskornál és halántékgyürűnél fogva az északkeleti szlávokra, oroszokra s végül a magyarokra. A kunokról azonban tudjuk, hogy fejüket borotválták, szakált nem hordtak, bokáig érő hosszu ruhában jártak és csizmát vagy sarut, de nem bocskort viseltek. Mindezt jól tudhatták Velenczében, melynek hajói bejárták a Fekete-tenger északi partvidékének kikötőit, s ha ezt akarták volna alapul venni Felső-India népének viseletéhez, hát akkor fel is tüntették volna a kun viselet jellemző sajátságait. A hosszu ruha hiányánál fogva az oroszok sem jöhetnek számításba, kiknek nemzeti viseletében a bunda nagyon korán feltűnik (18-9) s annak mindig egyik legjellemzőbb alkatrésze volt. Ellenben a magyarokra vall az a körülmény, hogy a byzancziak és olaszok a törökséghez számították őket s a honfoglalókat ép úgy turkoknak nevezték, mint a szeldsukokat. Az ő szemükben tehát ugyanazon hódító nép telepedett meg a Közép-Duna és Tisza mellékén, mint Felső-Indiában s épen azért a ‘felsé-indiai viseletet egynek vehették az igaz hitre tért scythák viseletével. Már pedig a XII—XIII. századbeli felfogás egyenesen a magyarokat tartotta scytháknak ; Seythia nem egyéb, mint a magyarok régi hazája s maguk a magyar krónikások is a nyugoti egyetemeken, Bolognában és Párisban hallották a scytha nevet, nem pedig a régi hagyományokból vették, a mit egész világosan bizonyít a név görög-latinos alakja. Kétséget sem szenved tehát, hogy az igaz hitre tért scythák alatt a magyarokat .kell értenünk s velük szembe vannak állítva a Felsé-Indidban pogányoknak maradt (vagyis mohafhedán) törökök, a kiket épen ezért leeresztett üstökkel ábrázoltak, mig a keresztyén scytháknál hiányzik a pogányságnak ezen jele.(79) A pogányságnak és keresztyénségnek a hajviselet módja által való ilyen megkülönböztetése magyar részről is hozzájárul a két képcsoportozat idejének megállapításához, a mennyiben arra mutat, hogy e képeknek olyan időben kellett készülniök, midőn nálunk még nem veszett ki a poganysaggal egybefüggő szokások emlékezete. A XI. század végén, Szent Laszlo alatt még országszerte voltak pogányok s a XII. század közepe táján, a Márk-féle krónika legrégibb alkatrészeinek keletkezése idejében tudták azt, hogy Vatha pogány módra megnyiratkozott s hajából három csimbókot eresztett alá. A pogányság teljes eltünése után egy-két nemzedék még emlékezhetett ilyen részletekre, épen azért a XII. század első felében a jó keresztyén nem tarthatta illőnek a csimbók-viselést, de a későbbi nemzedékek tudatából mind jobban kiveszett a csimbókviselésben rejlő pogány reminiscentia, s már a XIII. század folyamán általános divatban volt őseinknél a befont és gyöngyökkel diszített hosszú haj, a mi egyenesen a csimbókviselésnek a fejleménye, sőt e szokás az osztrákoknál is elterjedt, például az utolsó Babenbergiről, II. Fridrik osztrák herczegről (1230—1246) följegyezték, hogy magyar módra befont hosszu hajat 8 Nemes-Nagy : Magyar viselet. u.
