OCR
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 53 már kezdetét vette köztük és a törökség közt az a soknemű kapcsolat, mely a szibériai ugoroknál csakhamar megszakadt, a magya arságnál azonban több mint ezer évig tartott. Úgy látszik, a parthus korban történt a nyereg legelső használata, mert a szkithák és 6-kori szarmaták az emlékek tanúsága szerint szőrén ülték meg a lovat. A régi turán (s így az ősi magyar) nyereg alakja nem igen vehető ki a régi ábrázolatokon, annyit azonban megállapíthatunk, hogy nem annyira az volt a rendeltetése, hogy a lovas a karosszék alakú középkori nyergek módjára benne kényelmesen megtámaszkodjék, mint inkább az, hogy a ló föl ne törje, keletkezésének szüksége tehát ott állt elő, hól a turánok a bőr ruha mellett vászonruhát is használtak. Kifelé hajló alacsony nyeregkápa (v. ö 4., 1.) és nagy négyszögű vagy kerek nyeregtakaró (v. 6. 13. 6, 14. 1—2.) jellemezte a régi anagyar nyerget, melynek egykori alakját a középázsiai nyergek őrizték meg s a török befolyás idejében hazánkban ismét elterjedtek, ha ugyan — a mi bajosan hihető — a középkor folyamán teljesen kivesztek volna is. A ló szügyén és farán átvezetett szügyelő és farkasszíj vagy farmatring s kétségkivül a heveder is már a népvándorlás korában megvolt s mint említettük, gazdagon volt diszítve aranyozott ezüst boglárokkal, pitykékkel és sallangokkal. A kengyel idoma különbözik úgy a hunn-germán, mint az Kengyel.(12.4., avarkori kengyeltől. Általában véve körteidomu, széles talppal, mely alul gyakran Hae Hl gerinczczel van ellátva; a kengyelszárak laposak s egyenes folytatásukat képezi a négyszögü füllemez, mely négyszögü szíjtartó réssel van ellátva; egy másik változatnál a kerek vagy rhombus idomu fül már külön tagozott önálló részként emelkedik a kengyelszárak fölé s nem úgy tünik föl, mint azoknak a folytatása.