Oldal 193 [193]
OCR
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 33 3. t., 3.); mar ekkor feltünik a hosszú bő újj, a magyar lobogós ingújj előképe, mely a kézfejet (a parthusoknál csak a bal kézfejet) is eltakarta, úgyszintén a pánczél-ködmen alól leeresztett hosszabb ing, a hogy a x—xi. századbeli byzanczi sat. képeken látjuk. Az elnevezés, melynek eredetibb alakja talán «ijmeg», «lmeg» volt, a törökségnél van elterjedve: a csuvasoknal «jim», a kazári tatároknál «ktlmak», a keleti törököknél cküjnekv, az ozmanliknal «gémlek» alakban, ide tartozik a kun «choulac» is, a mi azonban nyilván irashiba «chonlac» helyett; a magyar szó a csuvashoz közeledik, bár azzal csak előrésze egyezik, ez arra mutat, hogy az inget a kelet-európai hunn-bolgár ruhanevek maradványának kell tartanunk. A «zubbony» névnek megfelelő «zipun», «ztibtin» szintén a csuvasoknál található fel, továbbá a kaukázusi guroknál, kik a zsinórral kivarrt felső mellényt nevezik «zubuniv-nak, megvan aztán a «zubuni» szó a dél-szlávoknál, cseheknél és oláhoknál is. Tekintve a név elterjedési körét, ezt is a hunn-bolgár ruhanevek közé számíthatjuk, a melyet a parthus-szarmata elemtől örökölt a hunnbolgarsag; erre vall, hogy a szarmatákkal kétségtelen kapcsolatban volt nyelvrokonaink, a vogulok «szup»-nak nevezik az inget, ez pedig nyilván összefügg a föntebbi elnevezésekkel. Ugy az inget, mint a zubbonyt az különbözteti meg a többi felöltőtül, hogy sem elől, sem oldalt nincs végig hasítva, hanem csak a fej átbujtatásával lehet fölvenni ; a már említett byzanczi császárképen is (17. ez az ingszerü alsó felöltő, a hol a ruha alján levő kivarrott szegélydiszítmény legkisebb ) t.. 3.) egész határozottan megállapítható nyomát sem mutatja a hasítéknak. A kettős elnevezés egymás mellett való használata arra vall, hogy az ing és zubbony között, a mely ruhanem a hasított szkitha felöltő mellett alighanem a pontusi görögök befolyása alatt terjed el a turánoknál, már a népvándorláskori kelet-európai turánoknál kifejlődött bizonyos különbség; ing alatt újjas alsó ruhát értünk, a zubbony ellenben régebbi meghatározása szerint újjatlan volt, ezt a különbséget pedig már a x—-XI. századbeli byzanczi emlékeken is megtaláljuk (17. t., 3., 6.) s így a honfoglalás idejére is fölvehetjük, hogy őseink alsó felöltője vagy újjas ingből, vagy pedig újjnélküli zubbonyból állt; amannál a fehér vásznat kell a ruha anyagának tekintenünk, emennél — úgy látszik — vagy festett vászon volt, vagy más színes könnyebb fajta szövet, a magyar csikós kék inge nyilván az egykori zubbonynak a maradványa. A felső ruha összefoglalására a szkitha kortól fogva ismert övön kivűl már csatot, kapcsokat, gombokat is használtak őseink. Az övről csüngött bal felől a kard, mint a déloroszországi emlékeken, a Szasszanidakori ezüst csésze turán királyánál (4. t. 1.) s a kunoknak tulajdonított csészetartó szobrokon (20. 1.) látjuk; a kard alatt volt szintén az övhöz erősítve az íjjtartó, jobb felől pedig a nyilvesszótartó tegez. Ugyanezen szobrokon több más apróság is csüng le az övről, ezek közt fölismerhető a fésü (20. 3—4.) s bizonyára közéjük tartozott az aczél és kova, melyet még az elhunyt sírjába is beletettek. Az öv keskeny szíjból állt, melyet csattal vagy, Nemes-Nagy: Magyar viselet. 5 Öv, csat, kapocs, gomb.
