Stranica 185 [185]
OCR
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. a is kiterjedt, sőt a honfoglalók előkelő nemzetségeit egyenesen altaji turk eredetiieknek kell fölvennünk, nem lehetetlen, hogy őseinknél ez a harmadik süvegforma sem volt ismeretlen, melynek lehajló nyakszirttakarója nemcsak meleget tartott téli időben, hanem egyuttal a harczosnak vértezetül is szolgált.69 A felső ruhára vonatkozólag nyelvünk oly gazdag az ősi elnevezésekben, hogy mulhatlanul arra a következtetésre kell jutnunk, hogy e nevek s a velük megjelölt ruhanemüek nem mind származnak a szorosabb értelemben vett honfoglaláskori magyarságtól, hanem egy részök a kabaroknak, másik a már régebb idő óta itt tanyázó avaroknak, harmadik részök pedig a xI—xull. század folyamán beköltözött bessenyőknek, jászoknak és kunoknak tulajdonítandó. De mai ismereteink alapján nem vagyunk képesek egyiket a másiktól eléggé megkülönböztetni, a minek megállapítása egyébként csak annyiban birna fontossággal, hogy a vezérek idejebeli viseletben származás szerint is megjelölhetnénk, melyik a tulajdonképeni magyar, melyik a kabar s melyik az avar, de a mi ezen időpontot illeti, a három rokon elem úgy is összekeveredett a honfoglalás alatt és után s lényegesebb követelménynek csak annyi marad, hogy a mennyire módunkban van, az Ősi viseletre vonatkozó akár nyelvbeli, akár más egyéb emlékekből külön válaszszuk azt, a mi a későbbi bessenyő-jász-kun viselet járulékának tekinthető. A bessenyő- és kunviselet közti különbségre Konstantinnál találunk egy fontos adatot. Azt mondja ugyanis, hogy midőn az úzok azaz a lengyel és orosz irók palóczai s a magyar krónikák kunjai a bessenyőket kiszorították a Jajk és Volga közti régebbi lakhelyükről, a bessenyők egy része visszamaradt s együtt lakott az úzokkal; de meg lehet őket ismerni ruhájukról, mely csak térdig ér és ujjatlan. Az uzok ruhája tehát ujjas és hosszu, bokáig érő volt vagyis ugyanolyan, a mi a későbbi kun viseletnek is egyik megkülönböztető tulajdonságát képezte. A térdig érő rövid felöltő azonban nemcsak a bessenyő, hanem a magyar viseletet is megkülönböztette az úzok vagyis a későbbi kunok viseletétől. Nemcsak a mi — igaz, hogy a xiv. századnál előbb nem terjedő képes emlékeinken találjuk a hosszu felöltős kun viseletet szembeállítva a magyarral, hanem az ősmagyar viselettel akármi módon kapcsolatba hozható, arra felvilágosításul szolgáló emlékeken is mindenütt a rövidebb felöltő tünik elő, mely legfölebb a térdig ért. Ez jellemezte azokat a viseleteket (szkithaszarmata, parthus, déloroszországi turán), melyekből a honfoglalás előtti magyar viselet alakult ; ilyen felöltőt viselnek a már említett x. századbeli byzanczi kézirat barbár lovasai (17. tabla, 6—7.); ezt találjuk azon a szintén x. századból eredő byzanczi császárképen (17. t. 3.), melyen a csizma világosan mutatja a kelet-európai turánság befolyását, valamint a Xx—XIII. századbeli kaukázusi emlékeken (17., t. 2., 4., 5., 8.), melyekhez sorolható a nagyenyedi kollegium birtokában levő Szent Demeter-féle kép is földre tepert barbárjával (17. t. 1.); a velenczei Szent Márk-templom úgynevezett scythái és indusai (20. 7—9.), kiknek viselete, mint Boncz Ödön is megjegyezte, nyilván az Arpadkori Nemes-Nagy : Magyar viselet. 4 Felső ruha. A kun és bessenyőviselet emlékei; suba, bunda, köpenyeg; az alföldi és székely kaczagány.
