Stranica 397 [397]
OCR
vidre hagyott fiirtés haj. Tegyük még ehez, a mit a legenda mond el róla s előttünk áll nagy királyunk képe: eErős karú, ékes ábrázatú, s tagjai, miként az oroszlánéi, izmosak ; termete magasságával fővel haladá meg a többi embereket, úgy, hogy... már külseje miatt is méltónak tünt fel a kirdlyi koronára. s Valóban nehéz is lenne olyan egyéniséget, a minőnek Szent-Lászlót a történelem mutatja, másformának elképzelniink. Örök vesztesége nemzetünknek, hogy a nagy király lovas szobra, — melynek, sajnos, még csak egyetlen képe sem maradt korunkra Váradnak török kézre jutásakor elpusztult. Kortársak és későbbi utódok egyaránt elragadtatással emlékeznek róla. rténeti szempontból fogalmat ad a Kolozsvári testvéreknek egy másik lovas szobra : a prágai Hradsin egyik terén álló Szent-György, mely szerencsére kikerülte az idők rombolását s majdnem teljes épségben maradt ránk. Hogy azonban, minő állásban, miként fegyverezve milyen arczczal ábrázolták a kiváló művészek a hős és szent uralkodót, inkább csak sejthetjük. Azt, a mit Czobor Béla kiae : ee váló gállapi tott, hogy t.i. a herma feje már arczkifejezésénél fogva is azonos lehetett a szoboréval, bátran elfogadhatjuk, annál is inkább, mert egy Szent-Lászlót ábrázoló XV. századi kis műremek, egy bronz-dombormű megerősíti ezt a feltevést. Ez az eddíg csekély figyelemre méltatott emlék a Győri Antifonale néven ismeretes, egykor talán Bakócz Tamás primás birtokában volt óriási karkönyv egyik bronz sarokverete, melyen mintegy tenyérnyi nagyságban van SzentLászló kidomborítva, A király ágaskodó lovon ül, baljával a kantárszárat tartja, jobbjával bardjat csapásra emeli. Arcza annyiban hasonlít a hermáéra, hogy itt is nagy szakál köríti, bajusza s nyitott koronával fedett fürtös haja van. Tagjait teljes gótikus vértezet borítja, ez azonban már nem felel meg a XIV. századnak, míg nyerge s lovának szerszáma határozottan a megelőző időkre mutat. Az ágaskodó mén tartása, a mód, a mint a lovag a paripáját megüli, a prágai szoborra emlékeztetnek. Nem mernők állítani, hogy ez a kis, szűk térre szorított dombormű hű képe a Váradon egykor állott szobornak, de vi szont kétségtelennek tartjuk, hogy készítője előtt az országszerte ismert bronzképmas lebegett, sőt talán rajza is ott feküdt. Kérvonalaiban, a ló és lovasa tartásában, moz dulatában híven követheti az eredetit, csak a a viselet tér el tőle, a melyeket sem az emlékezet nem bírt hűen megőrizni, sem a vázlatos rajz nem adhatott vissza. E három: a prágai szobor, a győri dombormű s a herma alapján mindenesetre meg lehetne csinálni az elpusztult nagyváradi szobor megközelítő hasonlóságú mását. A XV. század folyamán Szent-László ábrázolásai ismét némi változáson mennek át. A hős szakála meghosszabbodik, haja, a kor divatja szerint válláig leér, arcza elveszti jellemző vonásait, s mintegy szelidebbé, szenthez illőbbé válik. Öltözete többnyire teljes gótikus vaspánczél és erre öl tött palást. Kezében a rövid nyelű rég magyar szekercze helyett rendszerint hosszúszárú alabárdot találunk. Egészben véve az alak elveszti magyaros jellegét s inkább németet mutat, még ott ís, a hol kétségtelenül ki. Ilyen alakban több szárnyas-oltár képén, itáliai művész keze alúl kerül szobrokon s pillérek. faragványain találkozunk vele. E korbeli képei közt a legtetszetősebb a már két ízben ís emlegetett szepeshelyi főoltáron levő. Figyelemre méltó, hogy ez időben már többnyire gyalogosan ábrázolják, csak elvétve lovon ülve. Lovas
