Stranica 390 [390]
OCR
(Fem Gear GS feleire. A ökeresedett felf a szenttéavatas után keletkezett életiratoknak, legendáknak megfelelnek a róla maradt ábrázolások is, a melyek közt csak egy való még az ő idejéből. De vajjon szabad-e ezt képmásnak neveznünk? Egy kis hímzett alak ez a magyar királyok ko zási palástján, a mely tudvalevőleg eredetileg miseruha volt s 1031-ben készült SzentIstván kirdly és neje Gizella királyné ajándéka gyanánt a székesfehérvári egyház számára. A palást alsó szélén karikákba foglalva szentek képei láthatók, köztük van elhelyezve a kirdly és királyné hímzett képe. Szent-István kéj Úgy lehet, az Istvánt ábrázoló képecskét magának a szorgos királynénak ujjai hí ; annyi mindenesetre bizonyos, hogy készítőjének módjában volt a királyt ismerni. Szent-István térdig látható, fején koronát, vállán palástot visel, jobbjában lándzsát, baljában országalmát tart. Nehány vonással jelzett arczáról mindössze annyjt állapíthatunk meg, hogy sem szakála, sem bajusza nincs s haja nem hosszú, nincsen vállára eresztve. Ez az ábrázolás egyenes ellentétben áll a későbbiekkel, a melyek Istvánt kivétel nélkül hosszú ősz szakállal, bajuszosan, vállát verő nagy hajjal tüntetik fel. Ha a palást nem lenne aránylag késői időből, Istvánnak már ötvenhat éves korából, még feltehetnők, hogy a király fiatalságában ugyan borotválta arczát, de öregségére szakalt palásttal szemben nem merünk igazat adni a két-háromszáz évvel utóbb készült festett képeknek, sőt a legendának sem, mely egy helyütt egész határozottan beszél a király szakáláról, mikor elmondja, miként tépázták meg a szegények, a kik nem találták igazságosnak a módot, a mint az álruh ban járó fejedelem az alamizsnát közöttük elosztotta. A legenda különben ezen az egy adaton kívül mindéssze annyit tud Szent-István külsejéről, hogy alacsony termetű volt. Lehet azonban, hogy ezt az állítást mindössze egy szóvírág szülte. Az egyik legenda írója ugyanis azt mondja, hogy István termetre kícsi, lélekben nagy vala. Még hozzá ez a legenda késői kompilácziónak látszik ; töredékei a XV. század végén tünnek elő; így hát hitele nem valami erős lábon all. Nem k hatjuk lítetlenül a bambergi dóm egyik XIII. századi lovasszobrát. a melyet a hagyomány Szent-Istvánénak tart. Ez a szobor hosszú hajú, csupasz arczú fiatal királyt ábrázol, a mint nyugodtan álló paripáján ülve, mintegy elgondolkozva előre tekint. Ha biztosan tudnók, hogy a kézhitek igaza van, s a szobrot csakugyan az első magyar királyénak ismerhetnők el, akkor egyszerre el lenne döntve a kérdés: szakállal vagy a nélkül kell-e őt ábrázolni. Csakhogy az elnevezésnek semminő jogos alapja sincs; egyáltalán nehéz lenne elképzelni: mi okon állítottak volna Bambergben Szent-Istvánnak szobrot. István király szentté avatása után az ösz szakálas-bajuszos, próféta-szerű ábrázolás csakhamar kialakulhatott. Egy XIII. századi falfesrményen, az ősrégi zsegrai templomban, már így ábrázolják. Szabályos, gömbölyűre szabott arczával, lelógó bajuszával s hosszú fehér szakálával ígazi szentet mutat; a kírályt csak a korona, jogar és országalma árúlja el. E kép különben határozottan bizánczias jellegű, valami délkeletfestőjét. Ez a typus aztán csekély változtatással állandó marad. Igy látjuk a szent kírályt a Képes Krónikában többször is, va azzal a eredő falképek
