Oldal 389 [389]
OCR
Iyaink későbbi, XIV XVI. századi képeitől. De ezeknek az ábrázolásoknak csak azokat a részleteit szabad igaznak elfogadnunk, a melyeket az emlékezet, a hagyomány meg tudott őrizni. Tagadhatatlan, hogy az így nyert kép még élettelen, mert csupán néhány jellemző külsőségre szorítkozhatik. Ha azonban arra hivatott művész e vázlathoz csatolja azokat az adatokat, a melyeket a történetírás az egyes alakok jelleméről szolgáltat, úgy Árpádházi nagy királyaink majdnem mindenikéről módjában lesz olyan képmást készíteni, a mely a mellett, hogy megközelítő hűséggel fogja az illetőt ábrázolni, kifejezőbb lesz, mint lenne az illető fejedelem k beli legkiválóbb művész legjobb alkotása. Az itt elmondottak azonban csak Árpádházbeli kírályainkra vonatkoznak ; a vezérek korának alakjaira nézve úgyszólván semminő adataink sincsenek. Még Árpád kimagasló egyénisége sem kivétel, róla is hamar elfeledkezett a hálátlan utókor. A kereszténység felvétele óta nagy változáson ment ár nemzetünk, más rétegek vették át a vezetést, más szellem, más hagyományok lelkesítik az utódokat A királyság első a fentartására hivatottak java részben idegenek, a kiket a Szent-István előtti korszak nem lelkesíthet s a kik jobban szeretnék a nemzettel a pogány elédéket feledtetni, mintsem emléküket fentartani és ápolni. Mire szabadabb szellem, nemzetiesebb felfogás kap lábra, akkorára a magyarság első hősének személyére vonatkozó adatok eltörlődtek az emlékezetből. Nagy tettei nyomát nem moészre lehet venni, hogy sem a krónikára, sem a hegedősök, regősök énekére nem támaszkodhatott. Száz és nehány év múlva Pruis János váradi püspök Turd i János magyar krónikájához készíttet képeket, valamely cseh miivészszel. Mintát természete sen ő sem adhatott, a brünni mester még csak el sem tudta képzelni, minők lehettek a szilaj pusztai nép több mint félezer évvel előbb élt kapitányai, s maga korabeli jambor ábrázatú fejedelmeknek rajzolta őket. De mig a brünni Turóczi-kiadás legalább önálló képet szentel Árpádnak, addig par hónappal ké: őbb készült augsburgi utánnyomatában már ugyanazon dúczról nyomják Artila és Árpád képét! Újabb két század múlva gróf Nádasdy Ferencz a külföldnek kívánta hirdetni nemzete régi dicsőségét, a mikor Mausoleum potenti ssimorum ducum et regum Hungariae czím alatt Nürnbergben pompás rézmetszetű képsorozatot adott ki a magyar vezérekről és kiráIyokról. Itt is A pelnek Árpád és a vezérek s a többnyire jó magyaros ábrázatú alakok mindegyike valójában XVII. századi vitézt ábrázol; a művi sz meg sem kisérlette, hogy valamennyire régiesebb külsőt adjon nekik. Mégis e munkának minden értéktelensége mellett nagy hatása volt nemcsak a kortársakra, hanem a késői utódokra is, képeit egész a legújabb időkig folyvást isalakjai bevé a s párduczkaczagányos marczona Árpádjával modern fes ök történeti képein ís találkozhatunk. Kirdlyaink sorát Szent-Istvannal olyan férfiú. nyitja meg, a kinek személyével a ténetír hosíthatta be az idő; az ények mindennél ékesebben szóltak, de alakja elveszett a mult kédében, S miután egy nép őskora legendás hős nélkül el nem képzelhető, a krónikások Árpád helyett a tőlük sokkal távolabb eső Atilláról regélnek, egyszerűen azért, mert a vitéz hun királyról a külföldi krónikákban bőségesen találtak adatokat. Mikor elődeinknek ránk maradt legrégibb arczképcsarnoka, az 1358 táján Nagy Lajos király részére készült Képes Krónika festőjének Árpád s közvetlen utódai képeit meg kellett rajzolni, pusztán csak a képzeletre volt utalva. Apró képecskéin szinte ti sem szünt meg foglalkozni. De a mi máés művészet soha sok alakjának megrajzolásánál szövétnekül szolgál, a hagyomány itt egyenesen megtéveszt. A mikor a kegyeletes utódok másfél századdal holta után első keresztény királyunk fejét a szentség nimbuszával övezték, Árpád e méltó utódját valódi alakjából teljesen kivetkőztették. Kegyes, az egyháznak élő, gyöngéd szívű atya lett belőle; holott jól tudjuk, hogy a szent kéz, a me lyet a hívő az apostoli kereszt nélkül elképzelni sem tudott, a kardot is birta forgatni s ha kellett, kérlelhetetlenül sujtott le ellen
