Oldal 379 [379]
OCR
őrgrófság Végre a kitzingeni apácza-monostor fejedelemasszonya, és nagybátyja, a bambergi püspok segítségére siettek és kiragadtak őt a méltatlan üldözések kö: Ezek és férje visszakerült hivei megvédték özvegyi jogait, biztosították gyermekeinek jövőjét. Megkapta birtokait, lakóhelyéül pedig Marburgot. Ide vonult vissza, és itt kórházat építve, a betegek ápolása, a szegények gyámolítása között fejezte be életét 1231 november 19-én. Életének rettentő viszontagságai már gyermekkorában felemelték lelkét, a helyett, hogy lesujtották volna. Szíve, a helyett, hogy elkérgesedett volna, még inkább résztvevő lett az emberi szenvedések iránt, és Istenért, a szenvedő Úr-Jézusért kész volt a legíjesztöbb beteg ápolására is. Szívének e magasztos jósága ragadta meg a magyar nemzet lelkét, figyelmét is. Mert nem kell azt gondolnunk, hogy a távollevő, Magyarországot 4 éves kora óta csak egyszer látó Erzsébet királylányról a magyarok megfeledkeztek volna. Mikor Aachenbe mentek zarándokolni, szívesen felkeresték őt Wartburg várában. Mikor első jegyese: Hermann meghalt, atyja Locsmándi Bertoldot, egy Sopronmegyébe származott, német eredetű, de hamar megmagyarosodott család tagját és nejét küldé, hogy Erzsébet jogait megvédelmezze, Ezek az egész ország becsületére váló fáradozással igyekeztek Szent-Erzsébet érdekeit megóvni s mint látszik, nem is sikertelenül, (46) Mikor pedíg Wartburgból kizaklatták sfennek híre Magyarországra érkezett, hazánk egyik előkelő főurát, úgy látszik Pósát (az életírók nevét tárgyesetben Pavian-nak, Pasman-nak írják s ez JV. Béla kiskirdly udvarának kedvelt Pausa, Pósa tárnokmesterével lehet egy személy) küldötte II. András nagy kísérettel, hogy leányát visszahozza. A magyar főúr Szent-Erzsébetet gyapjúfonás közben találta, Bámulatában keresztet vetett magára és így kiáltott fel: Látták eddíg valaha, hogy a király leánya gyapjút fonjon?! De minden rábeszélés, kecsegtetés hiába való volt, Szent-Erzsébetet nem tudta visszahozni, mert ezt mind gyermekeinek érdeke, mind a Krisztusért való szegénység fogadalma és betegeinek szeretete visszatartotBY tak Né aap talan fáradozása azonban Magyarországon (47) A követség haszmég nagyobb feltünést keltett, mintha csakugyan visszahozta volna a szegény, üldözött kirdlyleanyt. Így mindenki bámulta önmegtagadását, lelkierejét és gyermekeihez, betegeihez való szeretetét. A későbbi Magyarországon el sem tudták képzelni Szent-Erzsébetet magyar folgák nélkül. 1350 táján a pozsony-kápolnai plébánosnak okiratban kellett kimutatnia, mely falvak tartoznak az ő megyés egyházához. Lehet, hogy nem is ő, hanem már elődei úgy magyarázták e megyés egyház keletkezését, hogy Farkas és Dávid nevű magyarok Szent-Erzsébetnek szolgái voltak és ezek vele mentek Thüringiába, mindjárt eljegyzésekor. De mikor özvegységre jutott, visszatértek Magyarországba és szolgálataik jutalmául azt kérték volna, hogy ők építhessék az első egyházat SzentErzsébet tiszteletére Pozsony-Kápolnán; JV. Béla pedig 1244-ben nyolcz falut ez egyház megyéjéhez csatolt. E magyarázatot azután valamelyik iródeák írásba foglalta; a pozsonyi káptalan pedig 1364-ben átírta. (48) Mi, a kik szemtanuk vallomásait olvashatjuk, tudjuk, hogy férje halála után és üldöztetése alkalmával két német szolgálón kívül éppen senkisem volt Szent-Erzsébet mellett; de a XIV. században nagyon elhítték a két magyar szolga történetét, és a IV. Béla nevére költött levelet nyugodtan igaznak fogadták el. Pedig az e levelet állítólag kiadó Farkas alkanczellár csak 18 év mulva lett alkanczellárrá. A magyar nemzet tehát magáénak vallotta az üldözöt szegény Erzsébetet és azért nagy örömmel hallotta, hogy 1235 május 26-án IX. Gergely pápa a magyar kirdlylednyt a szentek sorába iktatta és ezt július 1-én magasztaló oklevélben az egész világnak tudtára adta. Igaz, hogy mikor ennek híre hazánkba megérkezett, Szent-Erzsébet atyja : II. András nemsokára (1235 szeptember 21-én) meghalt, de bátyja, IV. Béla kírály még fogékonyabb volt testvére megdícsőítése iránt, mint atyja, és így nálunk is csakhamar oltárok, egyházak emelkedtek Szent-Érzsébet tiszteletére. A ferenczrendi szerzetesnők, a kla
