Stranica 373 [373]
OCR
Üdvözlégy kegyes király Dicséretre méltó László Tisztességünk és pártfogónk Jámbor, erős, jó gyámolunk. Légy hazánknak fáradhatlan Védője és vitéze. O sancte rex Ladislae © columpna militie christiane O firmissima spes tue gentis Intuere devotionem populi te querentis. (31) Oh szent László király, Oh oszlopa a keresztény lovagságnak, Oh erős reménysége nemzetednek, Nézd a téged kereső nép djtatossagat, E dicsőítő szózatokkal ellentétben SzentLászlónak 1192 után készült hivatalos életirata épen nem hangoztatja, nem magasztalja az ő keresztény lovagiasságát, Tele van ugyan áradozó dícséretekkel, rá rakja Szent Lászlóra az összes lelki jóságok, kiválóságok halmazát és ezek közt «a nyomorgatottak iránt könyörületesnek, az elnyomottak hatalmas szabaditéjanak» is írja, (32) de azt, hogy életét tette koczkára a keresztény hitért s a gyönge védelméért, egy szóval sem mondja, Pedig mind a hazai, mind a külföldi, történeti teszik, hogy Szent-László igazán megérdeegykorú emlékek nyilvánvalóvá melte a «keresztény lovag, a gyöngék védőjes nagy nevet. Nincsen kétség benne, hogy saját élete koczkáztatásával négy ízben üzte ki a hazánkba tö ő személyes bátorságával fellelkesitett makúnokat, s ha az gyar nemzet nem száll szembe ez ép akkor ifjú erőtől duzzadó, s hazánktól délkeletre új hazát szerzett pogány nemzettel, a keánkb. hanem r7I-B gyel herezeget. Nem nézte ennek gonoszságát, őrjöngő dühösségét, csak azt látta, hogy elhagyatott ember és megmentette üldőló len zőitől. II. Bogyoszló a jótettre azzal felelt, hogy nem szállt le lováról, mikor SzentLászló őt gyalog fogadta, Ámde azért Szent-László elrendelte a herczeg tartásához szükséges jövedelmeket és a hálátlan unokatestvér fiát Lengyelországba visszasegítette, (33.) Szent-László maga már nem érezte, de atyjától s nagybátyjától eleget hallotta ama borzalmas esemény hatását, hogy SzentIstván az ő nagyatyját: Vászolyt, megvakíttatta. Azt, hogy Vászoly a király élete ellen tört, bizonyára elhallgatták előtte. Vászoly bűnére már nem emlékeztek, csak a büntetés iszonyatossága élt a lelkekben. De Szent-László nemes lelke nem ismert bosszút, nem kívánt megtorlást. Nem homályosíttatta el tehát Szent-István emlékét, hanem ellenkezőleg örömmel működött közre abban, hogy maradványai eziist koporsóba tétessenek, oltárra emeltessenek és halálos ágyán is megparancsolta, hogy Szent-István jobbjának tiszteletére köből kell monostort rakatni Az igazi, szivig-vérig keresztény lovagnak e tündöklő lelkijava, — ha nem is írták fel kon. Azért hívják 1345-ben a pogány tatákeresztül világított a századorok ellen harczoló székely-magyarok SzentLászlót segítségül; azért keletkezik a kedves monda, hogy Szent-László feje eltűnt a váradi székesegyházból s három nap mulva átizzadva került vissza, mintha újra űzteverte volna bárdjával a pogányokat, segitette volna a keresztény harczosokat.(34) E nagy lélek magára vonja egy másik resztény vallás nemcsak I tőlünk nyugatra is ismét nagy veszedelembe jut. Söt volt Szent-László lelkében oly szép, oly magasztos vonás is, mely élte koczkáztatásánál is fényesebben mutatja kereszténylovag-voltát, s ez az, hogy ellenségének meg tudott bocsátani. Hogy Salamonnal hányszor békült ki, — ismeretes. 1080-ban, akkor, mikor már az utolsó paraszt ís megvetette, Szent-László befogadta BD f ó, nemes királyi léleknek figyelmét is, Nagy-Lajos királyunk csaknem minden őszszel elzarándokol Váradra Szent-László sírjához. 1342-ben, 1343-ban, 1346-ban NagyVáradon iratott levelei jelentik, hogy itt járt. Hogy az annyi életveszélylyel és kít litva had nos faradalmakkal dsszek járat után 1352-ben megint odament SzentLászló sírjához, megköszönni a nyert pártfogást, példáján lelkesülve harczol a hitetlenek és - útitársa mondja el. Szent-László
