OCR
"—— kozás minden intézménynek s törvénynek állandóságot, biztosítékot nyújtott. — — Általában feltűnik Szent-Istvánnak, mint bölcs törvényszerzőnek tisztelete Kálmán király újításainál. Nincs abban kétség, hogy egy század alatt Szent-István büntető törvényei elavultak, javításra szorultak. Ámde "1 mégis Alberich az ő törvénygyűjteménye előszavában hosszú, élénk vita nyomait magán viselő magyarázatot szentel annak, miért kellett Szent-István törvényeit megváltoztatni. (1) Hogy ily nyilvánvaló dolog róla: amert tudta, a mi írva vagyon Izaidsnál: igazság által országol a kirdly(2) és az itélet emeli föl a nemzetet: (3) itéletet és igazságot tett övéi között. s(4) A magyar nemzetnek e kézmeggyé: sét a XU—XIV. századokban mindenik társadalmi osztály vagy rend igyekszik fel használni a maga jogainak, kiváltságainak biztosítására, Lehet, hogy nem az egyházi rend volt az első ezek között, de mivel a ránk maradottak közül az ő iratai a legrégiebbek, róla tudjuk meg legelőbb, miként kségek és monos ban vitát kell folytatni, kell adni, kézzelfoghatólag mutatja, mily nagy volt a Szent-István törvényeiben való bizalom, az azokhoz való ragaszkodás, Kálmán királynak — különben jogos és okos — változtatásai azért nem tették tönkre Ss. Pee 5 = y Maradt elég tér a büntető törvényekén kívül, a hol e tekintély maradt, sőt nagyobbodott, “Kalman király után ép úgy hívatkoznak rendelkezéseire, mintha semmi sem történt volna. 1233-ban, az esztergom-szentkirályi János-lovagok termében, a pápai követ előtt, a magyar király, a főpapok és főurak jelenlétében, Csák Ugron kanczellár és kalocsai érsek hazánk főtörvényszerzője gyanánt ünnepli Szent-Istvánt, s többek közt azt mondja 307 JE pire torok régi jogaikat a Szent-Istvanra való hivatkozással. Már Kálmán király korá Szent-István király. (A Bécsi Képes Krónika szerint.) P kezdőbetűben.
Szerkezeti
Custom
Image Metadata
- Kép szélessége
- 1280 px
- Kép magassága
- 1849 px
- Képfelbontás
- 300 px/inch
- Kép eredeti mérete
- 818.28 KB
- Permalinkből jpg
- vis_000001/0362.jpg
- Permalinkből OCR
- vis_000001/0362.ocr