OCR
koronát kérő magyar vezér közt keletkezett, világosan megnyilatkozik a keresztyén magyar királyságot alapító fejedelem szándékának két eleme ís. Az a körülmény, hogy a koronáért István a legfőbb, az egyedüli erkölcsi tekintélyhez fordult, melyet mint ilyent maga fölött állónak tudott az a világ, a hová nemzetét a megkoronázott király bevitte, mintegy ethikai elősmerése volt az egykorú fölfogás szerint annak, hogy az ifjú királyság, a keresztyén közösség e neophitája, minden más államtól független marad, megtartja születése pillanatának szűz függetlenségét, mely nélkül az Árpád szerezte föld csak sírja lesz a magyar fajnak, mint annyi másnak a magyar előtt. És még mást is kimutatott István, mikor korondért a római székhez fordult. Hogy a Duna-Tisza vidéke ne csak oly szállás legyen, mint a minő Lebédia s Etelk egykoron, hanem állandó otthon lehessen, őz volt melyhez a haza szent fogalma van kötve: szükség volt az Európában uralkodó szellemi és érdekközösségek egyikéhez vagy odacsatlakozni, Bizánmásikához őszintén eczot, az egyik A legnagyobb nehézség, melylyel a szervezésnél az ifjú királynak szembe kellett néznie, nem a nemzetközi viszonyok felől veszélyeztette a megkezdendő munkát, A külellenség ellen a magyar nemzet hadi ereje s a nyugati érdekközösségbe való iménti belépés — hatalmas palliativ erők — eléggé megvédik vala az új királyságot, ha az maga nem akar az európai világrend ellen támadólag föllépni. Hanem igenis azokra az esetleg végzetesekké válható rázkódásokra volt szükség gondolnia, melyeket a szervezés okozta belső változások vonhatnak maguk után. Géza fejedelem kiméletlen ökle s a csak lassan ható viszonyok nyomása még nem förfe meg az összes tö jd kintélyét. Ezeknek természet féltékenysége, a törzsek vagy nemek szét huzó hajlamai mint izzó zsarátnok égtek a hamú alatt, A megszokott szabadság vagy szabadosság, a még le nem nyűgözött fegyelmetlenség, melyre bilincset csak hadi vállalatok idején engedett rakni a nemzeti erkölcs, a béke napjaiban a primitív társadalmaknál mindig gyűlöletes újítások felalatt bármely p viharrá F i Bláv és turáni törzsek széles öve választá el az ország határaitól s túlfinom, már poshadó ácziój, Ilentétk kerekedhettek, mely lefújja a parázstakaró hamut, $ hogyan fog aztán az erőpróba a is merev állott az újszülött európai állam csecsemőkultúrájával. A Nyugathoz ellenben sok delejes erő: a közvetetlen szomszédság, a fejedelmi ház rokonsága, a hittérítők, a dunántúli földnek még el nem mosódott s a Nyugat erkölcsei mintegy odautalták Istvánt, Nem valami lángész vaticiniuma, csak józan belátás kellett ahhoz, hogy a magyar fejedelem a Nyugat érdekközösségébe vigye népét — s ezért kérte a koronát Rómától s nem Bizáncztól. Tisztán áll hát előttünk a magyar királyság megalapítójának czélja: a nemekre oszlott, de az ő fővajdai uralma alatt álló a nemzet területből s annak egyéb lakóiból erős, központi királyi hatalom vezetésével megfelelő társadalomra támaszkodó s nyugati kultúfüggetlen keresztyén magyar államot alapítani, melynek kiépítése rával taplalkoz utódjainak leszen gondja és köi nemek s az új király közt elól AZ addigi összeütközések eredménye ugyan a főhatalomnak kedvezett; de azt nem téveszthette szem elől az értelmes uralkodó, hogy erőszak erőszakot szül, hogy a koczka fordulhat s akkor minden veszve van... Józan belátása súgta hat neki, hogy olyan útat keressen, a melyen a kitűzött czélt a koczkázat lehetőleg teljes kizárásával érje el s nem kierőszakolt és hevenyészett, hanem békés és a biztos munka nyugodt lassúságával készülő alapokon emelje a királyság épületét. Az út és mód, a melyet keresett és megtalált, a maga nemében páratlanul eredeti. A lángelme olyan hőfokára vall, melyben az alkotó géniusz szinaranya a bölcs előrelátás, a megtartó képesség ezüstjével egyesül. Méltán nevezi apostolinak az egyház a magyarság megtérítőjét, méltán tartja agynak történetűnk a nemzeti királyság 265 pítóját. A mód azonban, melyet ez
Strukturalno
Custom
Image Metadata
- Širina slike
- 1280 px
- Visina slike
- 1850 px
- Rezolucija slike
- 300 px/inch
- Veličina originalnog fajla
- 786.36 KB
- Permalink ka JPG-u
- vis_000001/0313.jpg
- Permalink ka OCR-u
- vis_000001/0313.ocr