OCR
zúgott az országon iszonyú romboló erővel. De a magyar királyság a pusztulás után új rendezéshez fogott és visszaverte a megujuló barbár támadásokat. Ezután az Árpadok uralkodásuk utolsó évtizedeiben az egyetemes Seen bukása után ujra diaküzdöttek a más formában feltámadó nyugati veszélylyel. Ily sok viszontagságban nemcsak megőrizték a honfoglalóktól szerzett területet, hanem jelentékenyen gyarapították is, igazi birodalommá növelték. Ezt a sikert nem csupán a külső viszonyok szerencsés találkozása magyarázza meg. A történetben, mint az életben nagy szerepe van ugyan a véletlennek, de a szerencse a legtöbbször erőink és körülményeink ismeretének természetes következése. Magyarország politikai sikereit az Árpádok korában a magyar nemzet államalkotó teI leqinkabl éri VII. Gergelyt, a vildgtérténet egyik legnagyobb uralkodói géniuszát is messze ragadta fantáziája. A száműzetésben halt meg, azzal a melancholikus vigaszszal, hogy erettem az i ú yűlöli a jog talanságot s azért kell meghalnom a számüzetésbenv. VII. Gergely hagyományai legyőzték az egyetemes császárságot, de később a pápaságnak is szenvednie kellett a miatt, hogy széttörte a világbíró keresztyén császárság kardját. Az Árpádokat ellenben a vállalkozó merészség és a józan mérséklet különös vegyülete jellemzi. Még II. Endre is, kit talán a legmesszebb ragad fantáziája, hamar visszatér a rideg valóság útjára. A könnyelmű IV. Lászlóban is — a külügyekre nézve — igen érett politikai érzéket találunk. Az Árpádok vállalatai többnyire sikerülnek, vagy ha kudarczczal járnak is, hetségén kivii az Arp sajátságos jellemvonásainak köszöni. A középkori nagy uralkodók lelkében általában túlnyomó a URES vonás. A Hohenstaufok, a Ki k tragedil a nem rontja meg a dinasztia és az ország életérdekét. Tekintélyük folyvást emelkedett, rokonságules a legelőkelőbb dinasztiák is keresték. Tye geci] a szertelenre való hajlamuk magyarázza meg. A régibb német császárok, az angol, a szicziliai normann uralkodók s az Anjouk politikájában is megtaláljuk e vonást. Dukasz Mihály görög császár és fia: ly nem ragyogó ábrándok űzésére, hanem az ország valódi gyarapítására használták. És mikor férfiáguk kihalt, munkájukat a nőági utódok teljes dicsőséggel folytatták. Angyal Dávid. Biborban született Konstantin képe a magyar szent koronáról. Az egyik képen SX Mizami. (JN X(q0t)@ IIICTOC BACIAEY(s) PRMAIRN 0 AOYK(as) azaz : Mihály Krisztusban hi szára a rómaiaknak, a Dukasz, a másik k KQN(« v ukasz, a mási) en « Tavuvoc) BACIAEYC [(AIRON o IOPGYPOTENHTOC azaz : Konsztantinosz a rómaiak c. 8 ae Pee = oe eer
Szerkezeti
Custom
Image Metadata
- Kép szélessége
- 1280 px
- Kép magassága
- 2003 px
- Képfelbontás
- 300 px/inch
- Kép eredeti mérete
- 683.41 KB
- Permalinkből jpg
- vis_000001/0307.jpg
- Permalinkből OCR
- vis_000001/0307.ocr