OCR
annak csak csekély részét tudta behajtani, adjáratai miait pedig nem ért arra rá, ss: hogy megpróbálja Magyarországot adózető állammá tenni. We gyar egyház fejével, az egyház szabad ága ügyében, körülbelül akkor, mikor Angban I , lenkezése Becket Tamással oly végzetesen 5 kiélesedett. A magyar Becket: Lukács érek, a gregorianus eszmék förhetetlen szóHenrik hasonló természetű elzólója azonban szerencsésebb volt angol elvtársánál, JM. István meghajolt III. Sándor intése előtt, és elismerte a főpapi szé"kek betöltésénél a káptalanok szabad vá--- lasztásának jogát. Sokkal többre becsülte IJ. Sándort, a Jeruzsálem eleste (1187) különben is csil! lapítja Európaszerte a háborús gondolatokat. Frigyes, mint a keresztyénség feje, kötelességének érzi a szentföld visszahódítá- § sát. III. földre indulni, Béla már jobban átérzi a éla maga is szeretett volna a szentkeresztyén Európa lovagias és vallásos vá- ( gyait, mint Kálmán, vagy I. Géza. De = otthon harmaradt, mert szomszédaival - szeretettel fogadta. Mindamellett nyugtalanította az a tudat, hogy Frigyes Angelosz — Izsák birodalmán vonul át, Jól ismerhette Béla Frigyes világbírodalmi vágyait Midön meghallotta, hogy Frigyes a görög birodalmat dúlja, s hogy a szerb uralkodó és a bolgár czár szövetségre léptek vele, hatalmas pártfogóját, magyar emhogy komolyan ellenkezett volna vele WL. Béla, mint magyar király a római gyház hű fia lett, noha Manuel a görög egyház hívének nevelte, s Lukács érsek 5 ezért nem is akarta megkoronázni a görög császár nevelt fiát, A magyar király kereste akkor megnövelve házi hatalmát, újra visszaigerte régi tekintélyét Es Frigyesnek is ksége volt a magyar király barátságára, kivalr addig, a meddig a sizma el nem , volt intézve, Ezért elnézte, hogy WJ. Béla Daz osztrák területet dúlta el nem intézett Shatarkérdések miatt. törte meg Frigyes a békét a ly S = 3 — difotia Frigyes helyzetét, de 1178-ban Fri(FR gyesnek Oroszlán Henrikkel, a hatalmas az welf herezeggel gyűlt meg a baja s így nem ag volt kedve a magyar királytól számon kérni a német terület pusztítását, noha a magyar a cseh la kolnia kellett ezért. I), Béla hatalmat és kiválóságát Frigyes az ÍS nagyrabecsülte. Midőn ekkortájt Frigyes TES császár, fiával a sváb herczeggel eljegyez # tette a dán király leányát, a két uralkodó 2 abban egyezett meg, hogy a hozomány le fizetéséért WE, Béla vállalja el a kezességet. A német császári hatalom ekkor virág" korát éli, de Frigyes nem hogy ellenkeznék Bélával, gyermekeik összeházasításával roBR konságát keresi, a “Ea A k k nagy ré szét. Nem akarja, hogy magyar csapatok ívja a magyar is gyengítsék a görög birodalmat a magyar ra. S a visszahívás tüntetés is érdek rove: kírály nem szívesen nézné Angelosz Izsák trónjának megdöntését, Ez az aggodalom természetes volt, mert Frigyes széttörhette | volna a bizánczi birodalmat. De most vágyai Ázsiába vezették, honnan többé vissza 3 sem került Halála után VI. Henrik valóban hozzáfogott a világbirodalom alkotásához, JJ. Béla © uralkodásának vége felé VI. Henrik kibé- | " külr welf ellenfelével, féken tartotta Olasz- 7 országot és bevonult Palermóba, mint nor- [ mann király Oroszlánszívű Rikhárdot megalázta és nyiltan mondotta, hogy a franczia és aragoniai királyok hódolattal tartoznak neki mint hűbéresei, Bizáncztól adór csikart ki a császár s 1195-ben felvette a keresztet. Had- © járata a szentföldre arra való lett volna, hogy hódításaival elnyomja a világot és kényszerítse a szentszéket az ő császári politikájának támogatására, III. Bélát közvetlenül nem érintette VI. Henrik világuralmi " követelőzése, de bizonyára bántotta a csá7 szárnak modora, Úgy hírlett, hogy a magyar király csak azoknak a magyar keresztesek—— nek engedte meg a zarándoklást 1195-ben, ." akik a pápa felszólítására akartak elindulni. De a vakmerő fiatal császár halála 1197egz ben megváltoztatta a világ helyzetét, Az új ég
Structural
Custom
Image Metadata
- Image width
- 1280 px
- Image height
- 1820 px
- Image resolution
- 300 px/inch
- Original File Size
- 705.96 KB
- Permalink to jpg
- vis_000001/0299.jpg
- Permalink to ocr
- vis_000001/0299.ocr