OCR
Salamon törekvései miatt László ellenfele volt IV. Henriknek. A Henriktől elüldőzött Ekbertet szívesen látta udvarában, valamint más EGESZ szökevényeket ís. ae, 5 külföldi közt valószínűen Lászlótól várt a legtöb bet. László a német terület megtámadásával segítette ís apósának, az ellenkírálynak küzdelmét, úgy hogy IV. Henrik kénytelen volt 1079-ben átlépni a magyar határt. De IV. Henrik és László közt nyilt csatára nem került a sor. Rudolf halála és Salamon eltűnése után ís Henrik ellenségeinek pártján találjuk Lászlót. De nem Gergely, vagy a Gergely híveitől választott pápák érdekeit szolgálta ekkor. A cseh-lengyel ellentét szabályozta eljárását. A szentségtörés bűnébe esett Boleszlót szívesen fogadta udvarában; fiát, Micziszlót segíti, hogy visszatérhessen Lengyelországba, hol Ulászló Herman, akkor a csehek és így IV. Henrik barátja uralkodott. Ulászló Herman ellen László még élete végén is pártolta a lengyel uralkodó törvénytelen fiát. És mint a csehbarát lengyel királynak, ép oly határozott ellenfele volt László II. Ratiszlónak is, kit JV. Henrik cseh királyi czímmel ajándékozott meg. Ratiszló kírály ellenségeit, Gebhard prágai piüspököt és a kiírályfit, Bretiszlot szívesen fogadta László, noha ezek az ellenpápával tartottak. Sor László közeledése IV. Henrikhez 1092-ben midőn hozzá menekültek, bizonyára kapcsolatban van azzal a törekvésével, hogy a cseh és lengyel viszonyokat a magyar érdekek szerint szabályozza. Mert László, ki hajdan mint menekült oltalmat keresett lengyel és cseh földön, most a két ország folyfonos versenyében majdnem döntő befolyással intézkedett. Maradandóbb eredménye volt a Magyarország délnyugati határán eljerjedős horvát királyság ügyébe történt E k k örökségének tekintette. Péter magyar kírály nagyatyja szerezte meg Velenczének Dalmácziát s unokája a magyar trónra jutva — ha nem csalódunk — egy ideig néhány dalmát városnak ura is volt. Később a horvat uralkodók a görög császár fenhatósága alatt a dalmácziai latin városokra is kiterjesztették befolyásukat, Köztük Zvonimir, ki mint VII. Gergely hűbérese, viselte a horvátok és dalmátok kírályának czímét, sógora volt Lászlónak és Gézának. Neki a magyarok Salamon idejében fegyverrel ís segítettek, ha hozzájuk fordult, Zvonimir halála után zavarok dúlták Horvátországot. László felhasználva a kedvező alkalmat, átkelt a Dráván, Száván s azon túl a horvát határon. Valószinű, hogy a tengerpartig is eljutott, de a Zvonimir uralta egész területet nem foglalta el, hanem kínevezte 7 Álmost 3 mányzójának és a kunok ellen indult, kik unokaőcscsét, Horvátország korép 1091-ben az ország keleti részét kegyetlenül pusztították. A kunok ekkor, mint a bizáncziak szövetségese, irtóztató csapást mértek a besenyőkre. Azután a Dunán át siettek hazafelé, de egy részök Magyarországba tört. E körülményekből egy tor- 7 ténetíró azt következtette, hogy a magyarországi kun pusztítást is a bizánczi aranyaknak kell tulajdonítanunk. Bizonyos, hogy a magyar terjeszkedés az Adria felé nem " tetszett a bízánczi udvarnak, mely az Ad rián Velenczének uralmát óhajtotta a Basi leusz fenhatósága alatt. Nagy világtörténeti mozgalom küszöbén vette át a kormányt Kálmán, László utódja. JI. Orban megvalósítva VII. Gergely gondolatát, Európa népeit a szent fold visszahódítására indította. Szegény és gazdag, lovag és paraszt, piispok és szerzetes, férfi és nő vándorútra kel- / fete ellenállhatatlan vágytól hajtva. E nagy ~ Bizonyára nem egy menekült szava hívta oda, hanem az a vágy, hogy Magyarországnak tengerpartot szerezzen. Nem ő volt az első király, a ki erre gondolt. Igen valószínű, hogy már István király idejében nyugtalanították magyar seregek Dalmácziát Péter vezetése alatt, ki k lás első féktelen csapatai fosztoqatve és öldökölve vonultak Németországon át Magyarország felé. Itt az erős kézzel kormányzó Kálmán fogadta őket. Kegyetlenül büntette a rakonczátlanokat. De szívesen látta azokat, a kik tiszta ín dulattal szeletét a nagy ügyet. JI. Orseolo Péter dogénak foglalását a maga Kál ét a féktelen keresztes hadakkal JJ. Orbán aligha értelmezte
Strukturalno
Custom
Image Metadata
- Širina slike
- 1280 px
- Visina slike
- 2003 px
- Rezolucija slike
- 300 px/inch
- Veličina originalnog fajla
- 874.17 KB
- Permalink ka JPG-u
- vis_000001/0290.jpg
- Permalink ka OCR-u
- vis_000001/0290.ocr