Stranica 271 [271]
OCR
azonban egy rendkívül jelentős körülmény, mely ismételten, csaknem fejezetről-fejezetre feltűnik előttünk, mikor a különben jóindulatú Konstantin császár tudósításait olvassuk. S ez Árpád népének és vezéreinek a besenyőktől való nagy félelme. A turkok (azaz magyarok) nagyon tartanak — úgymond a besenyőktől, mert gyakran szenvedtek tőlük vereséget és többször majd hogy meg nem semmisültek általuk. Ezért félelmesek a besenyők a turkok előtt, úgy, hogy féken tarthatják őket . . . Ha a római császár békét tart a besenyőkkel, a turkok nem bírják megtámadni a római birodalmat , . . A besenyők könnyen rácsaphatnak a turkok földjére, azt elpusztíthatják, nejeiket és gyermekeiket rabszolgaságba hurczolhatják . . . A turkokat már lebédiai hazájuktól is a (nemességük és vitézségük miatt Kangarnak nevezett) besenyők fosztották meg,... két részre szakították és országukból kikergették őket. Mikor pedig a turkok már Etelközben laktak s egy ízben ép másfelé csatázni voltak, a besenyők a bolgárokkal szövetségben, ítt ís rájuk törtek, családjaikat elpusztították és az egész népet, fejedelmével: Árpáddal együtt csúnyául kikergették onnan, A kiűzött turkok menekülve, más országot kerestek . , . Később pedig, mikor egy ízben a császár odaizent a turkokhoz, hogy támadják meg a besenyőket, foglalják el tőlük földjüket s telepedjenek oda, hiszen úgyis ők laktak ott azelőtt, — a turkok fejedelmei egy hanggal azt kiáltották: «Mi bizony nem megyünk neki a besenyőknek, mert nem bírunk velük. Nagy azoknak a földjük, sok a népük és fenegyerekek azok! Ne ís beszélj többet erről, mert hallani sem szeretjük. . . > száguldozott, ellentétben a besenyőktől való : félelmével, a legvakmerőbb lenézésnek és kicsinylésnek szakadatlan jeleit mutatja a nyugati népek íránt S ne ís gondoljuk, hogy a besenyőktől való félelme valami pusztító kétségbeesés karjaiba vetette. Csupán más helyet, más népet keresett, a melylyel fensőbbségét éreztetheti, Keleti szokás besenyő nyujt példát, mikor megfutamodik ugyan az úz és kozár elől, de iszonyú erővel csap rá az útjában álló magyarra. Menekülőből válik hódítóvá. A szilárd germán Nyugat és a félelmes, besenyő Kelet között ekként lett ez a terjedelmes, természeti határokkal övezett teriilet Árpád népének egységes, állandó hazájává. E határokon belül mozoghatott, abból időnként ki ís csaphatott, de nem távozhatott el többé. A költő szava már Árpádra és népére is ráillik: ett élned, halnod kell!» 7 OGLALJUK össze és mérlegeljük Ez a hol turknak, hol ungornak nevezett, finnes nyelvű, pompakedvelő, lovas szokású hadi a kévetkezéseket. nép, már kelet-európai hazájában meglehefs egyöntetű képet mutat; bár a pusztai, vándor, hadi élet viharai kisebb-nagyobb darabokat letörnek belőle, pl. Lebédiában, másokat pedig idegen népekből hozzájuk csapnak, mint pl. a kabarokat ugyanott. A vegyülések és küzdelmek inkább fejlesztik, mint rombolják egyéniségét. A veszedelmekkel szemben szívós; a benyomásokkal szemben fogékony. Így aztán a benyomások gazdagítják, de nem másítják meg; idő folytán inkább elválik rokonszokású Árpád népe tehát a besenyővel b menekülő; vonulnia kell előle minél távolabb. A magyar ott a Keleten, a többi nomád népekével rokon hadi tudományával, mely egyedül biztosíthatta életét, függetlenségét — lejárta magát. De annál nagyobb fensőséggel léphetett fel ugyane keleti hadi taktikával a települt Nyugat ellen. S csakugyan ettől fogva több mint félszázadon át, midőn kisebb-nagyobb hadsereggel Európa szívébe s szélső határaihoz, a tengerekig 224 ásban után- ; körny; ől, melyet egyb zott, mintsem hogy fösszeolvadna {azzal. Szigorúan tagozott társadalmi szervezete, mely ínkább csak összetétel még és nem szerves egész, az egyéni fejlődésnek ily fokán természetszerűen válthat már ki egyöntetű elhatározásokat, cselekedeteket és intézményeket, Így születik meg, bar idegen mintára, de az eddigi fejlemények folytatásakép, tehát az idegen környezettől mégis elütő jelleggel, az állami közhatalom. mely
