OCR
férfias és méltóságos. A kis vázlatban van eszme és lendület; csak sajnálhatjuk, hogy a művész tovább nem foglalkozott vele. A múlt század kilenczvenes éveinek már elején két összefüggő, országos esemény kölcsönzött nagy, bár eredményeiben a várakozásoknak nem mindenben megfelelő lendiiletet történetünk s annak keretében különösen a honfoglalás művészi ábrázolásának. A parlament-épület elkészülése és az ország ezredéves főnnállásának emlékünnepe. Mihálynak a nyol évekbe eső nagy művészi diadalai itt, hazá jában is lelkes visszhangot keltvén, fölébresztették azt a vágyat, hogy mi is birjuk a mesternek valami monumentális alkotását. Gróf Tisza Lajos, mint az új országház építő-b Munkácsyt, festené meg a gyiiléstermek egyike k elnöke, folszoli számára a honfoglalás képét. A művész fiatalos lelkesedéssel ragadta meg a gondolatot, melynek kivitelénél főkép két nagy nehézséget kellett leküzdenie. Az egyik az építészet követelményeitől megszabott méretekben és alakban rejlett; a másik az volt, hogy most ís és akkor még inkább h voltunk minden biztos adatnak a honfoglaló ősök viseletére, fegyverzetére nézve. Az első nehézséggel meg kellett alkudni, a másodiknak leküzdését megpróbálták a szakemberek, de arra a vallomásra kellett jutniok, hogy a tekintetben: «mi volt a magyarság viselete a honfoglalás korában, közvetlen adatunk még annyi sincs, mint a mennyit a népvándorlás korára fölhozhatunk... a honfoglaláskori magyaroknál egyetlenegy olyan képes emlékre sem hivatkozhatunk, melyről azt állíthatnánk, hogy magyart ábrázol, a minő volt Árpád korában s a mely aztán módot nyujtana arra, hogy abból az öltözet alakját és szabását nagyjából megallapithatnank». (Nagy Géza «A magyar viseletek térténete.») A mit az egykorú följegyzésekből a történelem, a honi leletekből az archaeologia, az ázsiai rokon ősnépek megőrzött néprajzi emlékeiből a kutató utazások föltárni és összehozni tudtak, készséggel bocsátották a művész rendelkezésére. De mindez vajmi kevés volt az ő feladata szempontjából. Helyes érzékkel írta ekkor Szendrei Jánosnak: «Elvégre is 207 én eleget tettem. Én nem vagyok tudós, hogy akadémikus buvárlatokat végezzek. Én festő vagyok, s feladatom egy képet, festeni, melynek művészi hatása legyen és én azt a képet meg fogom festeni. 5 És megfestette. A párisi Musée d’Artillericben az ősnépek hadi viseletei közül kiválasztotta egy cserkesz vezér öltözetét s leginkább annak. a mintája szerint festette meg Arpadjat. Árpid vezér. Szobor-vázlat Izsó Miklóstól. A Munkácsy «Honfoglalés»-képe 1893 tavaszán került hozzánk, és a sors sajatságos végzése következtében nem a parlament-épületben, a hová szánva volt hanem a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában találta végleges helyét. Színes és nem színes reproductiók nyomán, mondhatni, általánosan ismeretes. Az óriási méretű kép Árpádot lovon tünteti föl rektől s ujjongó harczosaitól környezve, a a vezémint az itt talált népek képviselőinek hódolatát fogadja, Arcza férfiasan szép és fejedelmileg fönséges; tartása egy diadalmas
Szerkezeti
Custom
Image Metadata
- Kép szélessége
- 1280 px
- Kép magassága
- 1820 px
- Képfelbontás
- 300 px/inch
- Kép eredeti mérete
- 676.82 KB
- Permalinkből jpg
- vis_000001/0250.jpg
- Permalinkből OCR
- vis_000001/0250.ocr