OCR
hangjaiból a nemzeti munkának már hatérozott feladataira vonatkozó buzditasba. Az új történeti költészet sem riadót fuvat, hanem a kor feladatához képest új nemzet-szervező munkára s ebben kítartásra és egyetértésre buzdít, A mint Pap Endre mondatja vele: A vesztett mult példája int, Jövendő kell nekünk ! A miből e sorok idézve vannak, az Ének Ai 1k Istennek küldötte népe lánczainak megoldására: e nép történeti erejének jelképe és feltámadásáb áplálója. Említsűk még meg Szász Károlynak 1868-ban, Arany epikai diadalainak hatása alatt írt, sok költői részlettel ékes Almosdt, melyben Árpád tiindéries szerelmi története a régi mazarnai regére s az olasz romantikus való hítének éposz motivumaira emlékeztet, És ezzel be ay Ae a melyek is fej i jük azoknak a Se a a magyar ról czímű történeti epikai kép, a pusztaszeri gyűlésnek maig legszebb, leghatásosabb rajza kéltészetiinkben. A Kisfaludy-Társaság felhívására ugyanezt az Árpádot éneklik Nagy Imre és Szílágyi István koszorúzott bal ladai. Ennek az egész uj történeti kéltészetnek fo képviselője, Garay Janos. a rhetorikai sti Árpád a honalapítóról írt második balladájában 6 is a szer álű magyar ballada fej zett haza megtartásának kötelességét emeli ki s a maga korának törekvéseire, küzdelmeire, feladataira utalva, a hála-oltár körül urakat és parasztokat egyesítve, ezzel az imádsággal végzi: Oh magyaroknak istene, Oh áldd meg ezt a nemzetet ! Adj néki mindent, a mi kell : Adj egyetértő érzetet ! A nemzeti születés ódái és a forradalom csatadalai után a honvesztés új keserve irányozza ismét költészetünknek vi gaszt és bizalmat kereső tekintetét a honszerzőre, A beteg Garayt a Hetamogerekről kezdett époszának megalkotásában meggátolta halála, De a szabadító Árpádnak, halal shel, kitiiz6tt szempontunkból, kéltészetiinknek a nemzeti kézszellemmel való kapcsolatára nézve tanulságosak. Im ez már Árpád ama második pályájának vázlata, mely nem a krónikának, ha nem az irodalomtörténetírásnak tárgya. Hosszú lappangása, hirtelen előtörése, költészeti és nemzeti jelentőségének fordulatai mindenesetre túlterjednek a merő A mint költészetünk egész történeti folyamatában és sokkal inkább mint bármely más nép költészete, mindig a nemzeti közszellem és közélet képe, vezető indítékainak és jellemző elemeinek hangja: az, a mit a korok valtoés alakulásai : irodalmi érdeklődés körén. zásaiban a honfoglaló Árpádról mond, a hogyan és a milyennek látja és láttatja: mindenkor Árpád emlékének sajátos helyét, jellemét és hatását jelöli meg a fejlődő nemzeti közszellemben. Töredékes emlékezések, monda-foszlányok hőse egykor, a kinek a múlt homályából kicsillané alakján az ország romlásának napjaiban a maga és kis köre vidítására el-elmereng az énekmondó, míg honfoglaló útjában a tőlünk elfordult isteni kegyelemnek hajdani bizonyságára mutat a bibliás a ájokat vívó y: gi tőjének árnyéka mindjárt a szabadsagt rsszerző. Majd újabb, hatalmasabb és katasztrófája után megjelent Aranyeképze letében s a Csaba-éposz nagyszerű bonyodalmának megoldására lett volna hívatva. Mint az Utolsó Magyarnak zordon végitéletét, ezt ís bizonyára nemzetének «vigasztalására szanta». A nemzeti érzésnek ugyanez a vergődése ragadhatta hozzá Dózsa Daniel képzeletét, ki 1858-ban kiadott Zandírhámjá dagabb képben lép elő napvilágra legkésőbb került, legrégibb krónikánk lapjairól, s a honalapítás dicséségének fénye Atilláról átszáll reá. Egy újra kezdődő költészet azonnal felismeri benne a drága ajándékot, az époszi ideált, mely erejével a mélységekből a tetőre segítheti. Elragadtatva érzi költői sugallatat, ss nevének és monddinak bb koszo ban, az utolsó rabonbán alatt végső, kétségbeesett küzdelemben vérző székely nép szabadítójául énekli Árpádot, a Barna Vítézt. ital eS CEU) F rút igérő serkentését. Az emelkedés, melyet költői kisérleteinknek igér, egyenes, korszerű és hazafias czélzatok és kapcsolatok
Szerkezeti
Custom
Image Metadata
- Kép szélessége
- 1280 px
- Kép magassága
- 2055 px
- Képfelbontás
- 300 px/inch
- Kép eredeti mérete
- 875 KB
- Permalinkből jpg
- vis_000001/0238.jpg
- Permalinkből OCR
- vis_000001/0238.ocr