Oldal 238 [238]
OCR
talan vonásból szőtt képnek, melyben fejedelemmé választásakor bemutatja : szögszínű, csillagszemű, izmos, komoly és nyájas. Jellemző az egésznek keresztyén lelkesedésű kihangzása, melynek némi előkészítéseül szolgál a honfoglalók védelme a bálványimádás ellenében s egy-isten-hitének magyarázata. Az éposz irdnyzatdul különben a történeti tanulságnak egy más mozzanata lép előtérbe: a pártoskodás, viszály ősmagyar átka, Lebed ármánya és harcza Arpád ellen végigkíséri a cselekvést, 1831ben, mikor az Árpád megjelent, már a magyar közéletnek is, irodalomnak is megváltozott a kép az alkotmány vissza volt állítva; Széchenyi közzétette első reformiratait; a nemzet, tekintetét jöv. nyozva, fölébredt önbizalmának erejével munkához készült. Árpád elkésett; irodalmi koszorúját ís elvitte előle Vörösmarty s nyoma alíg más, mint a magyar költői nyelvnek első archaizáló kísérlete. A prótat erőt s még Árpád hősiségének benyomását is ellazitja. Nyelve szinre, hatásos ságra nemcsak Vörösmarty, hanem Horvat mögött is messze marad, Mithosza, melylyel tárgyát ép oly gazdagon hatja át, mint a mennyire Horvát tartózkodik tőle: perzsa, szláv, magyar, sőt german ősképzetekből alkotva két rendszerré, halmozott, zavart és költőileg is logikátlan, Sok tanulmány, nagy igyekezet, leleményes képzelet és nemes lelkesedés emléke a Kióvi csata, de inkább egy szép élet költészetének megható, mint irodalmunknak nevezetesebb emléke, Korának hangulata, költői irányzata a Gondviselés őrködő hatalmának végig a uralkodó eszméjében, a nemzet jövő nagy a isanak sűrűn Eg rő nyilatkozik meg; az utóbbiak között Ormuzd a Jövendők várában a két testvér haza új felvirulását ís megmutatja a Sas szárnyai alatt, Debreczeni már három éve halott volt, mikor 1854-ben gróf Mikó Imre zában még a megelőző Kármán József mutatott rá utat egy történeti regény-töredékében, míg Horvát költ kezdeményét Arany János fejtette epikank végén későbbi korszakában igazi művészetté. Vőrösmarty előtt is, Horvát Endre előtt is az Aeneis lebegett: az erdélyi Debreczeni Márton, egy szegény gyerő-monostori fazekasmester fia és a magyar bányaügy kitűnő ője, inkább magyar Iliászt forgatott képzeletében. Radnai magányában Jlelkesedve olvasta Zalánt és fogott Kióvi csatájának megirdsdba. Kitűnően tudott görögül s a honfoglalási mondák megnyitó mozzanatát, a nagy várostromot választotta ki tárgyaul, Árpádot tevén meg hősének. Senkítől nem sejtve, titokban írta férfi koráig, mintegy ifjuságának álmait folytatva benne; a tizenhat ének két utolsóját csak tervrajzban hagyta. Így ez a munka, kezdete és vége, mintegy összeköti újabb történetűnknek két szomorú korszakát, azt, a melyben a nemzet-politikai irányzatú éposz megszületett, azzal, a melyben újra született: Ferencz császár korát a forradalom utáni korral. Nem terméketlen képzelet szülötte a nagy éposz; de sem a sokágú cselekvény dsszefoglaló szerkesztésében, sem a jellemeknek találó és hatásos ábrázolásában nem mu197 közr époszát, mely már a nemzet lelkében és életében alig, csak irodalomtörténetében foglalhatott helyet. Ezeknevezetesebb emlékei Árpádnak, mint époszi hősnek költészetünkben, melyet nem zeti nagy hivatása betöltésében az ő alakja vezet, Lehel kürtszava veri föl a eriadó vak mélységet s Bulcsu zászlaja mutat írányt a etehetetlen kornak: : mögöttük az erős, hadverő, győztes Árpád képe, A nemzeti lélek fölrázásával és bátorításával a reform-kor megindulásával — Árpádnak ez a költői alakja betöltötte hivatását. A mint a multtól szinte elforduló Széchenyi pozítív iit I eguiitt az irodalmi fogékonyság is változást mutat, k hatására a s a nagyzó mondákból, fantasztikus képzetekből táplálkozó éposz háttérbe szorul: helyét a regény és a történeti műfajai foglalják el. Ezekben, történeti balladáink egész sorában, a harminczas és költészet kisebb negyvenes évek folyamán, már nem a honfoglalás harczos Árpádja, hanem az alkotó, rendező, fejedelem áll rben, kit a költői képzelet nem az Ural alatt, Kióv előtt, Alpárnál, hanem Pusztaszeren keres, Ugyanez a fejlődés az, melyen hazafias lirank is, Vörösmarty vezetése alatt, szerve: átmegy: a nemzeti lélek ébresztő, fölrázó
