Stranica 232 [232]
OCR
új világításban, de mindenesetre új jelenI k | ára emeli, a gy olyan il miiepika tőségben állít elénk. A hét kapitá nemcsak elseje, hanem evezérők és parancsolójuks, a honfoglalásnak eszével és karjával igazi hőse, vezetője, betetőzője. Míg az addíg ismert krónikák őrzőtte hagyomány jóformán egész pályáját egyetlen mondába, a fehér lóéba foglalja: itt egy gazdag, sok ágú mondakör hőse, intéző és harczoló, kardjával vagy lelkével mindenütt jelenlevő hőse, egy nagy mondaköré, melynek egyes szálai talán idegen forrásokból, talán éppen a krónikás leleményéből, de nemcsak ezekből, hanem családi hagyományokból és népi mondákból szövődtek, Árpád alakja, a régihez képest, váratlanul felmagasodik. A nagy hadjáratot ő indítja meg a Bodrogköz elfoglalásával és Borsova várának lerontásával; a Marót és Geló, a Zobor és Glád elleni hadviselést ő intézi; Pannónia elfoglalását ő vezeti; a döntő diadalt Alpárnál Zalán ellen ő vívja ki; az elfoglalt országot Pusztaszeren ő szervezi. Győzelmei között és után való pihentében nemcsak egy helyt jelenik meg előttünk: a fejérvári hegyen, hanem az elfoglalt hazának különböző pontjain: Ungvártt, a Szent-Márton-hegyen, Csepelszigeten és Atilla kírály városában, melynek közelében sírját is találja, Mig Álmosnak és Zsoltnak személyét is lerajzolja Anonymus, igaz, hogy Darcs Phrygiusból, a trójai monda hőseíről kölcsönzött vonásokkal: Árpádról ilyen leírást nem ad. De elbeszélése közben mégis szolgáltat egy-két érdekes vonást képéhez, inkább a belsőhöz, mint a külsőhöz, Az epikai benyomás szempontjából legnevezetesebb közöttük: Árpádnak mindenütt-jelenvalósága. A krónikás észrevehető igyekezettel festi hősét a honfoglalás igazi vezető lelkének: a hadjárat döntő ütközete személyes vezérlete alatt folyik, de valamennyi vállalata tőle indul ki s minden sikerét ő értékesíti a közczél érdekében. A balszerencsét nem ismeri meg soha, szinte ellenállhatatlan; hódító erejének külső korlátja nincs, csak egy belső: czéltudatossága, Mindezzel, a szerteszét ágazó monda6 k 9g benne kézpontositasdval, lelke szerint mindenütt-jelenvalóságával a naiv és sokszor zavaros elbeszélést az epikai y kban alíg találjuk. Kitinik Árpád a magyar úrnak egy pár ősi faji vonásával: szívesen tart áldomásokat és fégeskedik— bőkezís adak fáradalmait pihenve, a torbágyi erdőt vadászva járja be; jellemzőnek tetszik az a kis vonás is, hogy mikor csepel-szígeti palotája elkészül, első gondja, hogy a hosszú úton megfáradt lovait bevítesse és megpi s a harcz hentesse. Ez az új Árpád az, nem a visszatelepedő, hanem a honszerző, nem a mesés pusztító, hanem az erős és bölcs alkotó, a ki új irodalmunk hajnalhasadásának idején, Anonymus által, a magyar szellem körébe lép. Azok, a kikben ez a szellem szárnyait bontogatni kezdi, azonnal érzik, hogy életre keltendő magyar világunk mivel gazdagodott benne, A nemzeti erőnek legfenségesebb képét nyerte, melyet a monda varázsa vesz körül, de a történet megszakítatlan folytonossága kapcsol a korukbeli magyarsághoz s a mely egyszerre hivatkozik a nemzet képzeletére, önérzetére és halajara. Az első költői kisérletekkel és tervekkel, melyeket ez az epikai anyag és eszmény sugall, mdr nyilatkozik, ha nem is élesebben szembeszok6 czélzatképen, de feélreismerhetetlen benső motivumul: a nemzetpolitikai gondolat, Sajdtsagosan fűződik össze velük József császár alakja. Ráday Gedeon, ki Orczy Lőrinczczel az új tavasz első fecskéje, epikájának nehány töredékes fordítás Sa Sa a for és al a mértékes-rímes verselés megkezdője, a költő Zrinyi feltámasztója: gondol először Árpád géneklésére. Nagy könyvbúvár, ki mohón olvassa az alíg megjelent Ano nymusi s még a XVIII. század negyvenes éveinek végén «
