OCR
legk énekesét, ez a tájék szülte és ihlette. A mint Csáthi Demeter a Dunán való átkelés mozzanatát igtatja egy régi népénekből rímes krónikájába: a legrégibb magyar verses nyomtatvány is, Esztergomi Farkas András éneke A zsidó és magyar nemzet yt, ép ről. 1538-ból, történeti vázlataiba és didaktikus fejtegetéseibe egyetlen bb mondai eredetűnek látszó képet sző be: eleink átkelését a Tanais vizén, a mint a parton lovaik felét levágják s bőrükből tömlőket készítenek. A csodaszarvas regéje két Taksony vezér vagy fejedelem. (A Bécsi Képes Krónika Szerint. P kezdőbetűben.) hősének, Hunornak és Magyarnak neve is itt kerül legelőször magyar versbe; de nem mint két testvérnép ősatyjáé, hanem a Krónikának megfelelően, mint egyazon népnek, a magyarságnak két őseé, kikről ezt az egy nemzetet húnnak is, magyarnak is mondják. Farkas megemlíti Atilla királyt, de a amásod kijövéss után, Árpádot mellőzve, csak Szent Istvánnal folytatja a fejedelmek sorozatát, Ezt a sorozatot Valkai András sem Árpádon kezdi abban a verses genealogiában, melyet Az magyar királyoknak eredetekről és nemzetségekről írt 1567-ben, abból a czélból, hogy az 6 skegyelmes urdnak», János Zsigmond királynak ágát beleoltsa a magyarság legrégibb és leghatalmasabb családfájába, eNemét Attilláról hozza faz Toxunra.» Árpádot, mint a hét kapitány elsejét csak futólag említi: a családfában újra meg újra Atilláról, Taksonyról, Gézáról és Mihályról beszél, kitől Géza (Gyécsa) vezér vagy fejedelem. (A Bécsi Képes Krónika szerint. P kezdőbetűben.) magyaroknak nagy kirdlyokrél>; népéről is mindig mint magyarról, sohasem hunrdl. Matyas, ki Az régi magyaroknak első bejövetelekről írt. Valkai krónikájának mintájára, 1579-ben Hasonlóképen Gosdrv egy históriát, a húnok történetében és mondáiban Magyarország alapítását és dolgainak elejét beszéli: a székelyek is csak azért lettek székelyekké ásuk ban magyar nevőket el kellett tagadniok. mert Igen kevés az, a mit a XVI. századnak gazdag énekköltészetéből Árpádot és a honfoglalást illetőleg kiemelhetiink, Mindössze sem több néhány versszaknál, De a mozgalmas korok általában nem az emlékezés korai, A külső és belső küzdelmeknek oly
Structural
Custom
Image Metadata
- Image width
- 1280 px
- Image height
- 1868 px
- Image resolution
- 300 px/inch
- Original File Size
- 728.91 KB
- Permalink to jpg
- vis_000001/0228.jpg
- Permalink to ocr
- vis_000001/0228.ocr