Page 219 [219]
OCR
a hunok és magyarok ősei a hagyomány értelmében azonosak. Mivel látta, hogy a hunoktól származtatott erdélyi székelyek magyarok voltak, készséggel hirdette, hogy Attila Árpád őse volt. Sőt arról is tudomást vett, hogy a honfoglaló magyarokat Ruthénidban valamely más nemzetiségű néptoredék fogadta s hogy e nép hagyományában is hét honfoglaló vezér szerepelt. De mivel a XII. és XIII. század fordulóján a Ruthéniában csatlakozó dunántúli avar székelység őrvonalán már besenyő telepek voltak, úgy okoskodott, hogy a ruthéniai csatlakozók tulajdonképpen nem hun is hunok, hanem kunok, vagy kumánok voltak. A ruthének legyőzetése után tehát nyugodtan elbeszélte, hogy a kunok hét vezére, «tudniillik Ed, Edumen, Etu, Bun ger Borsu atyja, Ousad Ursuuru atyja, Boyta, kitől a Bruksa nemzetség szarmazik, Ketel Oluptulma atyja, midőn látták Álmos vezér kegyességét, lábaihoz borúl ván, meghédolanak». Mivel a vezérek közt a dunántúli hagyomány Csabájának két fia, Ed és Edemén is szerepel, rögtön tisztában lehetünk azzal, hogy a királyi jegyző ismét a keleten csatlakozó kozár-kabar eredetű erdélyi székelyek mondáiból merített. Ezért beszéli el aztán a dunántúli hun-avar és kozár-kabar hagyomanyokkal egybehangzólag, hogy Ed és Edemen a Mátra alatt telepedett le s hogy tőlük Abák nemzetsége. Ugyanott kapott földet Ousad (Acsád) és fia Ursuur (Orsur) is. Tehát ugyanazon származik az a vidéken, a hol ma Kozér és Kozard nevű helységeket találhatunk. Boyta és Etu (Er) túl a Dunán, a tolna-baranyai Sárvíz mentén telepedtek le; ott, a hol két Székely két Szék, egy Székcső és három Kozár nevű helység keletkezett. Mind megannyi bizonyítéka annak, hogy a királyi jegyző helyes nyomokon elindulva a keleten csatlakozó kozdr-kabar székelység hagyomá de mivel ugyane hagyomány seinek őseit a bihari kozárokkal harczoló keleti székelyekben már felismerte, a Mátra vidékén letelepedett kozár eredetű székelyeknek és túl a dunai társaiknak őseit összetévesztette a mátrai kunok őseivel. Holott II. István király e kedvelt bf) népeiről nem lett volna nehéz megtudni azt, hogy őseik a besenyők nyomán csakis a XI. század derekán jelentek meg először Magyarország területén. A királyi jegyzőt III. Béla kanczelláriája alaposan meggyőzte arról, hogy a foglalás jogán birt földek urainak genealogiai mondáit még történeti szempontból is tiszteletben kell tartani. Ezért jelöli meg mindig a legrégibb ismert őst, az ős utódját s lehetőleg az őstől származó egykorú nemzetségeket is. Elképzelhetlen tehát az, hogy Ed és Edemen atyját, Csaba királyfit ne ismerte volna. Róla csak azért nem emlékezett meg, mert vele a kronologiailag érthetetlennek tetsző hun-magyar történeti kapcsolatot kellett volna szóvá tennie. Mivel az énekmondók hiszékeny hallgatóival a krónikásnak nagyon kényes dolog lett volna nyiltan perbe szállani, a Csaba-monda hiveit a dunántúli hun-mondák egyik révedésének kiigazításával kapcsolatban hallgattatta el. E mondákban ugyanis Kadocsa, a hét hun vezér egyike, Szóárd pedig Attila király fővezére volt. A királyi jegyző a genealogiai mondákból megtudta, hogy ez a testvérpár a magyar honfoglalás idején élt s állítólag Álmos anyai nagybátyjának, Hüleknek fia volt. Mivel annak is nyomára jött, hogy az Attila déli hadjárataival foglalkozó hagyományt a testvérek délvidéki vesztette meg, nyomban elkészült azzal az hadi kirándulásainak emléke téötlettel, hogy a Görögországból hiába várt Csaba mondája is e délvidéki kirándulás Ezért beszéli el aztán, hogy az a Kadocsa és emlékének téves sarjadéka lehetett. Szóárd, a ki a Tisza-Marosszégén s az AlDuna mellékén a szintén hunnak tartott Boyta kun vezér társaságában foglalta az országot, Árpád vezértől engedelmet kért, hogy a Dunán átkelve, Görögországban is folytathassa foglaldsait. Mikor ez csakugyan megtörtént «Szédrd azon a foldén vén magának feleséget, és az a nép, melyet most Sobamogera (Csaba magyarja) néven neveznek, Szóárd vezér halálával Görögországban maradt és azért nevezték görögök szerint sobá-nak, azaz ostoba népnek, mivel ura halála után nem kívánkozott visszatérni hazdjaba». Ezzel az ostoba
