OCR
és lengyel határszélig szerinte már Keán , bulgár vezérnek, a honfoglaláskori Szalán ¥ vezér ősapjának birtokába került A Tisza, Maros és Szamos közt elterülő síkságot . az a Marót foglalta el, a kinek unokáját > oR Ra Rx A monda dunántúli változatát tetemesen kibővítő és merőben újnak tetsző adalékokat már nehezebben lehet ellenőriznünk. De ezekkel szemben is megállapítható, hogy az új szereplők részben a dunántúli monda ib k. Így Szalán bulgár: hezföslaló Mé make f magyarok ni tak. A Maros és Al-Duna köze pedig a 606 kumánok segítségével hódító Glád vezér birtoka lett. Noha férténelmileg e három vezér mel volt; Mén-Marót nagyatyja, Marót pedig azonos Szvatopluk atyjával, Maróttal, a ki nem Biharban, hanem Veszprém "várában lakott. A királyi jegyzőt tehát az a súlyos vád érhetmé, hogy 6 is csak az udvari dók d: li eredetű emlékeit ala a pluk volna lett csak tudós kírályi jegyző róla nem vett tudo- © mást. Szerinte a Munkácson és Ungon át jövő magyarok Szalán vezértől kértek kér ap kulacs dunavizet s Alpár homokjanak java“ fiivebol egy nyalábot Midőn Arpad követei az ajándékul küldött tizenkét fehér" lóval (!) s ugyanennyi tevével, kún gyermekkel és leánynyal, hölgymenyéttel, nyuszt bőrrel és aranyos köntössel ehhez még a Sajóig terjedő föld átengedését is kieszközölték, Árpád örömében három napig tartó lakomát tartott. Ezután vezérei foglalni kezdtek, s mikor az ország északi részén végeztek, földet kérték, sőt Mén-Marót bihari kozár fejedelembe is belekötöttek. A bulgár Szalant már a Tisza alsó folyásáig szorítot- 9 Szalántól a Zagyváig terjedő ták, midőn megtudta, hogy a sok ajándék tulajdonképpen országa ára volt. Közben a hadi műveletek hosszú sora foglalkoztatja az olvasót ; de a szerző még így sem tud k kította át. Ámde nem szabad felednünk, hogy nála a bihari kozár nép emléke is megvan; sőt arról ís tudott, hogy szomszédságukban laktak azok a székelyek. a kik szerinte egykor szintén Attila király népei voltak és a honfoglaló magyarsághoz ellen | i Mi mar tudjuk, hogy a kozárok nem Biharban, hanem keleten, a Meotis vidékén laktak, a hol velük csakugyan háborúba keveredett az a kozár-kabar néprész, a mely keleten a magyarokhoz csatlakozott, ítt nyugaton hazát foglalni segített, a honfoglalás befejezése után pedig székelylyé lett, vagyis előbb a dunántúli és alföldi déli, a bihari keleti s utóbb az erdélyi véBIE Les gek Grségére telepittetett. A kirdlyi jegyző tehát a kozdr-kabar eredetű erdélyi székelyek hagyományait ismerte. Ezekből hiivelyezte ki eredeti nemzeti nevüket, a kozárság belháborújának és a székelylyé lett kozár annyira teni, hogy a foglalás alapját képező naiv monda eltorzított iziileteit fel ne ismernénk. Lárjuk, hogy a követek a mondai felfogás értelmében itt is megszerzik a foglalás jelképeit. De mivel a jelképek értelmét a királyi jegyző nem ismerte, a nála együgyűbb krónikások gyakorlatától eltérve, nem a hagyomány homályosnak, sőt értelmetlennek is tetsző ódon előadását követte, hanem saját felfogását érvényesítve, a mondát) szabadon alakította Az így létrejött kétes értékű eredményben szaporodtak aztán meg a fehér lovak, a jelvények közül pedig kimaradt a föld, melyet itt a dunavizzel és alpári fűvel együtt átengedett Sajó-vidék van hivatva helyettesíteni. 178 elem emlékeit. Azt azonban már nem tudta megállapítani, hogy az emlékezetes események szintere nem Biharban, hanem keleten, a magyarok déli M idéki koz zár földön volt. Sör mivel az udvari ének mondók dunántúli emlékeket ápoló csacska énekeit kellő figyelemre nem méltatta, arról sem tudott beszámolni, hogy a kozárokkal háboruskodó keleti székelyek miért tartották iy iy by magukat Attila hun király eggye népeinek. E Rovasoke a ékely hagyományok felé irányítottak mindet XII-XIII. századi magyar krónikást. Ezért a királyi jegyző sem térhetett ki előlük ; de a mi tudomására jutott, azt mind félreértette és ae ee hogy “> es ar
Strukturalno
Custom
Image Metadata
- Širina slike
- 1280 px
- Visina slike
- 1883 px
- Rezolucija slike
- 300 px/inch
- Veličina originalnog fajla
- 846.47 KB
- Permalink ka JPG-u
- vis_000001/0217.jpg
- Permalink ka OCR-u
- vis_000001/0217.ocr