OCR
ki. Ez pedig a mi boldogtalan herczegeink földje, a ducatus volt, a mely egyik krónikásunk sóhaja szerint veteményes kertje volt a magyar kirdlyok és királyfiak gyűlölködésének. Mikor a honfoglaló magyarság törzsrendszeren alapuló társadalma nyugati példára á alakult, a gi ből kisarjadt királyi család öröklésrendjének is gyökeres változáson kellett atmennie. A rázkódással járó családi zavarok oka rendszerint az volt, hogy a királyi trón öröklésére a királyfiakkal szemben a királyfiak idősebb nagybátyjai, vagy más idősebb rokonai is igényt tartottak. Ez a törekvés a régi törzsrendszer hagyományaiban gyökerezett. Mivel e hagyományok a királyi család keretein kívül a törzsfőnökség hatalmi körének jogaitól megfosztott főúri örökösöket is élénken foglalkoztatták, a pártütő herczegek ügyének mindig akadtak hathatós támaszai. A támadások és védekezések véres lánczolata tehát nagy mértékben befolyásolta azt a fogékonyságot, a melylyel mondakéltészetiink Attila király történelmileg igazolt testvérgyilkosságának sötét emlékét felkarolta. Az egykorú viszonyoktól befolyásolt magyar mondaköltés ezért látott Attila tettében olyan bűnt, melyet a bűnös úton létrejött egyeduralom világra szóló hadi dicsésége csak addig tudott elhomályosítani, a mig Attila élt; de Attila váratlan halála után egymásra rontó fiainak bukásában és a bűnös úton egyesített hún birodalom összeomlásában rögtön elnyerte büntetését. E mondai felfogásnak a hun hagyományok román és germán vá olvasta. Ezzel kapcsolatban megtudta, hogy Attila fiait az egyesült germán alattvalók a gepid Ardarichchal élükön a Nedao folyó mellett győzték le. Olvasta továbbá, hogy a királyfiak közül Ellák elesett, a többi pedig népe romjainak élén keletre, a Meotis mellékére menekült, A hazai krónikás mégsem ezt, hanem a hazai mondák eltérő tartalmát bes élte el. Szerinte Attila arája a balkáni braktánok királyának Mikolt nevű leánya volt, temetdje pedig a hun vezérek sírjairól már ismert Köve-aszó lett. Az utódok ellen lázadó germán fejedelmek összeesküvését az elhunyt hun kírály bizalmasa, Veronai Ditri kozásban Attila germán özvegyét, Krimszövi, a ki a merész vállal hildet, illetőleg annak fiát, Aladárt támogatta. A hunok viszont a görög anyától származó Csaba ki lyfi_ mellé csoportosultak. A két álló hétig tartó .Krimhild. zet» a hunok leveretésén s a Görögországba menekülő Csaba futásán végződött. Attila Pannóniában csak háromezer hun maradt s magát a Csiglamező nevű földön ezután már nem hunnak, hanem székölnek nevezte. «Ezek a székölök ugyanis a hunok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannóniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthénia határszélein eléjök menének s Pannóniát együtt meghódítván, abban részt nyertek, de nem a pannóniai sikon, hanem a vlackokkal együtt a határszéli hegyek közr (Erdélyben) kaptak osztdlyrészt.» A Görögországból hiába várt Csaba keleten megházasodott s egyik fia, Edemen népével a Pannóniába induló nincs nyoma. Nincs nyomuk a felfogást igazoló emlékeknek sem. És ez azért feltűnő, mert végeredményeiben mégis a magyar hunmonda szelleme fedi legtékéletesebben a hun utódok szomorú ti ténetének egész körét. A soknejű Attila utolsó házasságát és nászéjjelén történt váratlan halálát Jordanes részletesen elbeszéli. Tőle tudjuk meg azt is, hogy a gyönyörű arának neve Ildiko volt. Ezt az elbeszélést, mely a hármas koporsóról és a temetésre kirendelt szolgák megöletéséről ís beszámol, a magyar hun-mondát ismertető XIII. századi krónikás szintén 173 gy másik fia, Ed pedig keleten maradt. A monda még aztis nyilvántartotta, hogy az újra elfoglalt új hazában Edementől származott a Mátravidéki Abák nemzetsége. Íme, így lettek a bekerített helyet jelentő török nevű pannóniai csiglában talált s nyugati határőrökké, vagyis székelyekké megtett avarok hunokká és magyarokká. Így lettek a szintén határőröknek rendelt keleti kozár-kabar csatlakozók is székelyekké s az avar eredetű székelyek Drávavidéki szomszédságában ugyancsak hunMivel rész keleten utódokká. az utóbbi
Strukturalno
Custom
Image Metadata
- Širina slike
- 1280 px
- Visina slike
- 1820 px
- Rezolucija slike
- 300 px/inch
- Veličina originalnog fajla
- 733.76 KB
- Permalink ka JPG-u
- vis_000001/0211.jpg
- Permalink ka OCR-u
- vis_000001/0211.ocr