Stranica 202 [202]
OCR
várnépek közé sorozott combibatorok, egyűttivó mulattatók, királyi condicionariusok, külön telkekre telepített szolgák, a kivalob Mivel a Szent-Lázár-rend lovagjainak nálunk csak a XII. század óta van nyomuk, bélpoklos alattvalóik módjára csadóinkat sem lehetett korábvargó bak költözködési joggal bird szabadosok; királyi udvarnokok voltak. Nevüket a néphagyomány szintén megőrizte. Az erdélyi székelység pár községe s a dunántúli nyugoti vármegyék népe napjainkig fentartott egy házaló népszokást, a melynek énekmondóit ugyancsak regősöknek nevezik. És e regősök még ma is arról énekelnek, hogy egy idegen országból megcsonkítva, fagyosan vetődtek haza s ítthon őket Szent-István király üldözi, pedig ők nem ördögök, hanem a király hű szolgái. A XIII—XIV. századi latin krónikákban csakugyan nyoma van annak, hogy népünket egykor ilyen énekmondók foglalkoztatták. Az 1221 tájban gyönyörűen kiegészitett Árpádkori krénika már megemlékszik arról, hogy a 955-iki augsburgi véres ütközetből megcsonkítva haza érkezett és sátorról-sátorra kolduló hét menekült magáról énekeket szerezvén, hírök-nevők terjesztéseért a nép közt énekelteté. Ezt a hét menekültet e krónikásunk szerint a nép Lázároknak nevezte. Nyilván azért, mert a Lazariták bélpoklos énekes koldusaihoz hasonlitottak. Ugyanilyen úton nevezték őket később diákoknak kopott literdtus diákok szintén vándor énekis, mert az iskolákból kimondással keresték kenyerüket. Mivel
