Stranica 143 [143]
OCR
APA lez Henrik utalt arra, hogy az addig ellenséges kinagyolt munkák, melyek ritka lovas sírdor két nép a honfoglalás idején s ezután is ból hiányzanak. Sokszor megmaradt a nagy J békében van egymással, annyira, hogy a négys; hevedercsatt is; tűskéjét a rozsda ! se vezérek korában bátorságosan kirandulhat- többnyire folemésztette. Kisebb csattok sárga tak a magyar portyázó csapatok Európába, | gyérebbek; ezek valószínüleg a vite a nélkül, hogy ősi ellenségeiktől félniök kel- zen csüngő szíjakhoz tartoztak. Néha vanlett volna, nak háromosztályu karikák, melyek három Meglehet, már a honfoglalás korában kesk bb szíj asd Igáltak \ vagy kevéssel utóbb szövetséget kötött al és sárga fémből készültek. A nyeregnek nem tudjuk hiteles maradványait kimutatni. Vagy nem is tették a nép bölcs vezére: Árpád, a besenyőkkel és inkább semhogy a határait örökös ostromoknak tegye ki a besenyők felől, részt engedett nekik is az új hazában, A törtésírba, a mi azért valószínű, mert úgy sem az egész lovat femették el, s a lószerszámból is csak a közönségesebb, könnyen pótolható alkatrészek kerültek föld alá. Ha mégis eltemették, a nyereg, mint fából s bőrből készülő alkotmány, teljesen elkorhadhatott, Mégis úgy tartjuk, hogy legalább egy alkalommal Puszta-Szent-Imrén meg& & neti föltevés tehát lehetővé teszi, hogy olykor-olykor, midén a sírokban lelt holmik közt a szokottaktól eltérő, bár rokon formák akadnak, az ellenségekből szövetségesekké vált hontársakra gondoljunk. gyelvasak közt. A kisebb teriméjii kengyelekről némely kutatóink azt tartották, hogy maradtak egy magyar nyereg borító diszitésére szolgáló, csontból faragott lemezek. Vannak szélesebb lemezek, talán a kápa fölületéről és vannak keskenyebbek az ülőOsszevetettiik ez alkatrészekkel a hazai Alföldön még mai nap is dívó, talán nőké voltak. Ez ellen alig lehet kifogást tenni, mert valószinűleg nemcsak a vitézek, de életpárjaik is megülték a lovat, Csupán az a kérdés vár még eldöntésre, vajjon \ szokták-e őket is lovastul eltemetni. ősi idők óta használatos faszerkezetű nyergeket. Azokon is, bár szerényebbek a diszítések, ugyancsak a kápát és a két talpul szolgáló alsó deszka széleit, tehát a látható ffarészeket diszítették faragással, A magyar alföldi nyeregnek a gróf Zichy Jenő kauká- / zusi gyiijtésében ismerjük hasonmását s így rője a lovas síroknak. Kétféle főbb zablaformát találunk. Egyik az u, n. csikózabla, a két középrúd mellett egyszerűen karikák £9966E kal végződik, Ez a forma, a mióta az öskorban föltalálták, sohasem szünt meg lé- alig tévedünk, ha azt tartjuk, hogy a ma@ tezni. Magyar sírokban is találták. A másik gyar Alföld használatában kisebb-nagyobb változásokkal tovább élt a modern időkig az a nyeregforma, melyet az ősök magukkal hoztak. Bátky ismeretes néprajzi útforma, a száras vagy oldalrudas, szintén létezett már az őskorban is, de a magyar ) ságnál a szárak hol hajlott végüek, a milyenek már az avaroknál voltak, vagy mutatójában két ily ősi formát ismertetett. Egyik a «-nyereg, másik a epusztázós nyereg. Előbbi a legegyszerübb szergömbős végűek a pálczák és ezeket a magyarság sajátszerű készítményeinek tekint(es — hetjük, mert legelőbb a honfoglalók sírjaiban akadunk reájuk. A füles pálcza he kezetet tartotta fonn. Könnyű nyárfából készítik, az alja a hosszirányban a ló gerincze \ lyére némelykor lapított karika lép. Ilyent mellé szánt, ferdén álló s egymással pár- / huzamos deszkából épül, Ebből nyulik föl a ferdén előre emelkedő első kápa és a hátra Muszkáról és más helyekről is kaptunk. Ezek a XI. századból való készítményeknek látszanak. Ekkor már a honfoglalás hajló hátsó kápa. Mindegyiknek kér ága van, ez fogja össze a két deszkát. Üklőből készítik a kápát, a bükk vagy nyirfa oly óta dívó lószerszám mellett külömben is OE O® \ idegen földi vagy mds hazai népies formák . látszanak használatban lenni. ágából, mely természettől fogva szétágazóan A lószerszám fönmaradt alkatrészei közé fejlődött. A kápák között az ülésnek szánt számítandó vaskarikák többnyire durván keskeny bőrsávot feszítik ki és apró szíjak 7 @
