Stranica 131 [131]
OCR
hanem míg Botond vezér a Majna és Rajna vidékén kalandozott, Ottó a Lehel és Bulcs vezérek által vezetett sereget Augsburgtól délre, a Lech és Wertach által képezett félszigeten, az úgynevezett Lechfelden csatára kényszerítette. A magyarok a csata alatt — a Lechen átúsztatva — a főtartalékot az ellenséges sereg hátába küldték, E máskor oly sikeres rendszabály azonban ezúttal nem vált be, Konrád frank herczeg e támadást elhárította, a fősereg pedig a magyarok harczvonalát aftérvén, visszavonulásra kényszerítette őket, A csatatéren szenvedett vereséget az üldözés tökéletessé tette s a magyarok csak a sereg romjaival érkeztek vissza hazájukba, Lehel és Bulcs fogságba esvén, felakasztattak; mit a visszatérő Botond állítólag összes német foglyainak — a monda 20,000-ről beszél — felkonczolásával boszult meg, A Lehel kürtjéről és a gyászmagyarokról szóló mondát semmi történeti adat nem támogatja, A Lech-mezei csata rendkivüli fontosságú volt. A magyarok nem lépik át többé sem Németország, sem Olaszország határait, mi úgy Magyarország, mint egész Európa békés továbbfejlődését s egyszersmind a német császári hatalom megszilárdulását vonta maga után, El-el kalandoznak ugyan még néha Kelet felé, de 970 után e vidéknek is kezdenek békét hagyni. Ettől fogva, a mily mértékben felhagynak a külföldi kalandozásokkal, oly mértékben halad állandó megtelepedésük, a földmivelés stb. s fegyvert ezentúl már csak akkor fognak, ha a haza védelme kivánja, A nyugati népekkel való békés és barátságos érintkezés aztán csakhamar utat nyit hazánkba a kereszténységnek és a nyugati czivilizaeziénak. Ha Árpádnak a külföldi hadjáratok elrendelésekor szándéka csakugyan az volt, hogy a magyar névnek és fegyvereknek félelmes hírnevet szerezzen és ez által a nyugoti népeket az alig megtelepedett magyar nemzettől és ujonnan szerzett hazáj tól távol tartsa — ez valóban tökéletesen sikerült, Mert a magyar név a Nyugaton majd félszázadon át csakugyan a félelem és rettegés tárgya lön. A hír, mely különben is mindig nagyít, vérivó, szilaj, kegyetlen szörnyetegeknek festé őket, a kik kitépik a leölt ellenség szívét s azon gőzölögve megeszik, mert különben is nyers hússal élnek. Fejök idomtalan hústömeg, melyből apró, gyilkos szemek villannak elő stb. Írták pedig ezeket ugyanazok Va. német szerzetesek, a kik a magyarok közeledtének már hírére ís elfutván és elrejtőzvén, magyart soha nem láttak, Az egyházakban Istenhez nyilvános könyörgéseket intéztek: eMents meg Uram minket a magyarok nyilaitól. s A számos vereségért való gyűlölet arányosan növekedett a félelemmel. Ámde míg a félelem, mely a magyar haza határaitól a Riade távol tartotta őket, melletti és a Lech-mezei csaták után el int, a gyűlölet ime még most, ezer év uralkodik lelkük felett. Pedig hogy őseink korántsem voltak után ís csonkítatlanul oly rettenetesek, mint a német egykorú és utánuk következő írók képzelték és hirdették, mutatja a szt-galleni krónika; talán az egyetlen, mely a magyarok jellemének igazságot szolgáltat, A népvándorláskori germán törzsek vadsága és kegyetlensége a magyarokét messze felülmúlta; ámde a germánok a rómaiakat s szövetségeseiket ütötték, tehát hősök és vitézek voltak; a magyarok ellenben a germánokat verték, tehát vad, kegyetlen barbárok valának. Oly árulást, milyet a bajorok 904-ben a magyarok; ellen elkövettek, a magyarokról semmiféle évkönyv föl nem jegyzett, valamint a werlaoni béke szigorú megtartása ís mutatja, hogy szószegők soha nem voltak. Bárönben a dolog, kétségtelen, hogy a külföldi hadjáratok czéljukat elérték s Árpád alatt s utána még néhány mint volt is évig, nem is lehet azokat másnak tekinteni, mint a hogy elneveztiik: nemzet- és honbiztosító hadjáratoknak. Árpád halála után a szilárd kapocs, mely a törzsfőket összetartotta s az ennek alapján fennállott szigorú fegyelem meglazult; a nemzeti, a közérdek fölé a magánérdek kezd emelkedni, a nemzetbiztosító hadjáratokból lassankint zsákmányoló és rablókalandozások fejlődnek ki, melyek a kezdetben ki
