Oldal 52 [52]
OCR
szavak is, mint «anya», <«feleség», «fit», «meny», idegen jövevények lehetnek, azt bizonyítja a mordvin és a votják nyelv. (A magyar nép nyelvében is előfordul az anya helyett a németből átvett mutér szó.) E szerint a magyar rokonsági terminologia fejlett volta nem állotta volna útját egy csomó török rokonsági név befogadásának. S hogy ez nem történt meg, annak nem lehet más magyarázatát találni, mint azt, hogy a magyarok és a törökök nem igen (vagy talán egyáltalában nem) házasodtak össze, Az idegen rokonsági nevek ugyanis éppen az összeházasodás útján honosodnak meg. De hát miért nem házasodtak össze? A tározott tanújele annak, hogy a két nép jövevényszavak tetemes száma haérintkezése nem ideig-óráig való és nem laza volt, vall a már elmondottakon kívül még az is, hanem tartós és szoros; erre hogy régi török jövevényszavaink között jó csomó ige ís van, Hogy lehetett az, hogy ilyen tartós és szoros érintkezés, együttélés alatt egyáltalában nem vagy legföllebb csak nagy ritkán kapcsolódtak egymáshoz rokonsági kötelékekkel? Ennek csak az lehetett az oka, hogy társadalmi válaszfal állott közöttük. Összeütközésük után, a mely békés együtt-élésüket kétségkívű 9 nem szövetségesei lettek egymásnak, hanem egyik a másikat leigázta. A magyarok száma, mint már mondtam, kétségkívül sok kal nagyobb volt, mint a töröőköké; azt is tudjuk, hogy a hadakozáshoz is értettek. Ennélfogva éppenséggel nem merész az a föltevésem, hogy ők voltak a győztesek és a törököket jobbágyaikká tették. Így aztán természetes dolog, hogy nem házasodtak velük össze, Hogy a magyaroknak egy feleségük volt-e vagy több, azt nem tudjuk; nincs rá semmi adatunk. Az Anonymusnak az az állítása, hogy egynejűek voltak, nem sokat nyom a latban; sokkal nyomósabb az, a mit Pauler Gyula hoz föl, hogy t i. lengyel zsenge kereszténységnek sok baja «mig a cseh, volt a többnejűséggel: torvényeinkben ilynemű intézkedésekre nem taldlunk». (39) Ebből természetesen közvetlenül csak a késő beli állapotra lehet p vonni, de közvetve a történelem elő Mindazonáltal — ismervén a házasélet fejlődését általában, nemkülömben más egykorú és részben szomszédos népek szokásait — nem merem föltenni, s Pauler sem teszi fől, hogy a honfoglalás előtti magyaroknál egyáltalában nem volt többnejűség. Annyi azonban bizonyos, hogy csak a módosabbak tarthattak maguknak két vagy több feleséget, a szegényebb emberek pedig kénytelenek voltak egygyel beérni, éppúgy mint ma is a szegénysorsúak azon népeknél, a melyeknél a többnejűséget az iszlám szentesítette, A szegény ember nehezen tudott feleséget szerezni. Az eladó leány kifejezés ugyanis, a mely réges-régi korból maradt reánk, kétségtelenül bizonyítja, hogy egykoron a magyar legénynek is meg kellett vennie a leányt az apjától, a hogy megvették a régi indogermánok, és megveszik még mai napság is a keleti finnugorok és a törökök, A vételár — a mely a régi magyaroknál is, úgy mint az említett népeknél, elég tetemes lehetett — kárpótlásul szolgály az apának a leány eltartásáért és a munkás kéz elvesztéséért, A lefizetését csak úgy kerülhette el a házasulandó, ha elrabolta a választottját, Nyilván a nőért adott (49) a kal saz az áru, a melylyel szón, a vételárt érti Gi melynek a jelentése a vőlegény a menyasszonyt eljegyzir. Azt mondja: «A magyaroknak olyan házassági szokásuk van, hogy midőn nősülnek, kabint hoznak, Ez a nő minősége s marhákból álló vagyona szerint több vagy kevesebb lehet. All pedig, mint alább mondja, marhákból, pénzből és bútorokból, Valószínűnek tarthatjuk, hogy idő jártával ez a nővásárlás a jobbmódúaknál már csak hagyományos formaság volt, s az apa a vételárt ú 1 ához, A hozomany pedig — Gardézi szerint — marhákból, menyét-, nyuszt-, evet-, czoboly-, rókabörökből és selyemszövetekből állott, a leanya h Nevezetes a «mostoha atyas jelentésű ősrégi atyval szó, a mely néhány nyelvemlékünkben van megőrizve, s a mely a rokon nyelvek tanúsága fzerint már a finnugor alapnyelvben megvolt. Ez a szó azt bizonyítja, hogy sem a régi magyarok, sem az ős-finnugorok nem tiltották el az özvegyeket a férjhezmeneteltől, mint némely
