Oldal 21 [21]
OCR
közéjük, vallásos buzgólkodásuk pedíg a tűztiszteletnek is szerzett hivőket. A szasszanidák politikája örökségkép szállott az arabokra, a kik a perzsa műveltség hatásától nem szabadulhattak, A kereskedők továbbra is rendesen eljártak arra a vidékre, melyen a mai Dél-Oroszország terül el; csakhogy most az ifldm tanait terjesztették ott, Ősszeköttetéseik emléke fenmaradt az irodalomban is, még pedig az nem a történeti, hanem a földrajzi irodalomban, Térit6i küldetésben járt többek közt e vidéken Ibn Fádhlán. kinek úti jelentését a írta ki földrajzi szótárába. Muktedir khalifa (908— 932) küldötte el or A követség 921—922-ben tette meg útját, de a volgamenti bolgár fejedelemhez minthogy a Kaspi-tó megkerülésével Khovarezmen és a baskirok földjén át utazott, a magyaroknak ekkor már a besenyők lakta Kaspi-tengermenti hazáját nem érintetfe, Művét a X, század közepén író J hei is felhasználta. Ő azonban ezen kívül El Belkhi művét is beolvasztotta a magáéba, Majd Ibn Hat ki vagy húsz évvel később — mint azt kal dolgozta át és bővítette gr. Kuun Géza kimutatta — az Isztakhri munkáját. Ezek a baskirok révén — valószinileg El-Belkhi alapján — a magyarokkoca másik baskir-faj nevezve őket, de tudomásuk csak annyi, hogy a besenyők szomszédságában ról is nak laknak, Hasonló néven és hasonló kapcsolatban emlékezik meg róluk a szintén aX. század közepén írt főldrajz-író: M. De noha ezek a különben is későbbi írók arra a területre, a melyen a magyarok régi hazái voltak, s a magyarokkal egykor szomszédos népekre rendkívül becses anyagot tartalmaznak ís, magukról a magyarokról semmit sem jegyeztek fel. A magyarok csak révid ideig laktak e területen, s így érintkezésük a Perzsia felől jövő utazókkal nem alapult oly hosszas hagyományon, mint pl. a bolgárok és kozdrok érintkezése, Ezért van, hogy csak két író: Ibn Roszteh és Gardézi mondta el bővebben, a mit róluk megtudott, Ibn Roszteh iszpaháni születésű volt s—. mint Chwolson kimutatta — munkáját, a melynek egyetlen kéziratat ma a British Museum őrzi (M. S. Add, 23378.), kétségézi (Gurdézi) később 1051—1052-ben perzsa nyelven írta meg az oxfordi Bodleyanlibrary Ouseley-gyiijteményében (240. sz.) őrzött művét, Az eddig alig hozzáférhető kézíratokból hasonmások e műben látnak telenül a 914 év előtt írta, Gard másfél századdal először napvilágot. Tudósításuk a magy ól ugyanegy forráson alapszik, ha a későbbi Gardézi bővebben is ír róluk. A magyart törökfajú népnek mondják s a többi arab íróval ellentétben «madsgharijje-nek» nevezik. Számukat 20,000 lovasra teszik. Tudésitanak a fejedelmek (kendeh és dsila) hatalmáról, a nép életmódjáról, a görögökkel folyó érintkezéseikről és magáról az országról, szokásaikat fűzi hozzá. Forrásuk bizonyára Ibn Roszteh koránál a mihez Gardézi még házassági is régibb, vagy legalább abból a korból való, Ibn Roszteh ugyanis bevallja, hogy majdnem mindent mások munkáiból vett. A magyarokra vonatkozó helyek forrás ól gróf Kuun Géza fejtette ki véleményét. E szerint azon írók közül, a kiktől a mai Dél-Oroszorszaghan lakott népekről szóló tudósítások származnak, egyik sem lehetett a magyarokat smadsgharijjes néven nevező írók forrása Igy tehát ez a forrás elveszett, Ibn Roszteh és Gardézi sem nevezik meg, hanem gyakran élnek a emondjas kifejezéssel, a mikor valószínűleg egy korukban nagy tekintélynek örvendő íróra hivatkoznak, Ez gróf Kuun szerint bizonyára azonos az Ibn Rosztehnél egyszer megnevezett Abu Mohammeddal, Arra azonban már de Goeje rámutatott, hogy ily nevű íróról nincs fudomásunk, s ezért gróf Kuun felteszi, hogy itt az Abdalláh név kiesetts a keresett író Abu Abdalláh el Dsaihdni, Ibn Roszteh kortársa, Dsaiháni, a ki a későbbi írók közt is nagy tekintélynek örvendett, szintén földrajz-író. 1. Iszmajil, a diadalmas szamanida emir (892—907.) vezírje volt, majd a kiskorú II. Naszr (914—943.) gyámja és uralkodó
