Oldal 49 [49]
OCR
a Fotóztam egy szuperkényes témát, a magyar választói csoportokat, ami a Sajtdfoton is nyert. Nálunk vallási táborokba tagozodnak az emberek, és a másik tábort ellenségnek tekintik. Ez ellen készítettem ezt a sorozatot. Kiallitasra szántam, mégpedig úgy, hogy ne legyen képaláírás. Ember, név, hely — de a pártpreferenciát csak egy OR-kód segítségével, telefonnal lehetett kideríteni. Így a látogatók rádöbbenhettek a saját előítéleteikre. Olyan embereket kerestem, akik büszkék arra, hogy az adott pártra szavaznak, és olyan környezetben fotóztam őket, amire szintén büszkék. Hogy megmaradjon a tisztességük. Csak attól tartottam, hogy negatív kommenteket fognak kapni. Könnyen belemennek az emberek abba, hogy fotózzák őket? Magyarországon sokkal tartózkodóbbak, nem szívesen szerepelnek. Kár, mert az életünk legapróbb részletei is szuperérdekessé válnak 50 évvel később. Ezért olyan népszerű most a Szomszédok. Ha nem dokumentáljuk a hétköznapjainkat, akkor ezt vesszük el magunktól. Iszonyúan szelektált, Instagram-pozitív lesz majd a visszaemlékezés a mostani korszakra, és hiányozni fognak az őszinte képek. Az MTI-nek és a fotósoknak feladatuk lenne, hogy megörökítsék az adott viszonyokat, a Fri társadalmi változásokat. Ehhez pedig kell az is, hogy az emberek beengedjenek az életükbe. De a társadalom legkiszolgaltatottabb rétege könnyebben közel engedi a fotóst, mint a középosztály vagy az igazán gazdagok. Nem sok fotót láttam eddig a magyar elit vagy az oligarchák életéről, míg a romák életével rengeteg anyag foglalkozik. Az utóbbi témát kifejezetten nehéz már fotózni, újdonságot mutatni benne, mert minden kezdő riporternek kedvenc témája a cigányság. És te milyen témákat választasz, amelyek nem ennyire , magas labdák"? Én is sokat fotóztam romákat, de később az kezdett érdekelni, hogy milyen kiútkeresések léteznek. Így született meg a vallási kisebbségekről szóló anyagom a Capa-ösztöndíjra: a Roma Biblia. A Tanyavilág-projektem is egyszerre szól egy borzasztó szomorú dologról és a pozitív oldalairól. A kis családi gazdálkodások tragédiája az, hogy kiszorítja őket a tömegipari mezőgazdasági termelés. Öt éve fotózom, és már ezalatt látom, ahogy eltűnik ez az életforma: kiöregednek az emberek, és fokozatosan feladják a gazdálkodást. Ugyanakkor akik ott laknak, nagyon szeretik ezt az életet, a hol vicces, hol abszurd részeit is. Nyáron csodás, télen meg küzdenek az elemekkel, a sárral, a mínusz 30 fokkal. Hogy mit mutatok meg ebből, hogyan állítom össze a publikált képanyagot, az a benyomásaim komplexitásán múlik. Összességében azért csinálom ezeket a képeket, hogy 50 év múlva is elő lehessen venni őket. Milyen ma a fotóriporteri pálya nálunk? 10 éve kezdtem ezt a szakmát. Ha belegondolok, hogy ezalatt hány pályatársam tűnt el, akkor olyan, mint valami gyilkosos játék, a tíz kicsi indián, ahol csak egy ember marad végül, az is félrokkant. A magyar sajtón cunami söpört végig, amitől veszélyes tereppé vált. Két, maximum 3 hely van, ahová fotóriporterként mehet az ember. Amíg a BKF-en tanítottam, minden félévben tartottam egy demotiváló órát. Utána mindig csökkent is a hallgatók létszáma. Elmondtam, hogy ehhez a szakmához kitartásra van szükség, de az sem garantálja, hogy győzni fogsz. Illetve könyörögve kértem mindenkit, hogy találjon valamit, amivel egészen 2017 / 1. - TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 47
