Oldal 35 [35]
OCR
Esküvő, esküvő, esküvő! Mióta tart és hogy alakult ki a szerelem az esküvőfotózással? 12 éve mentem először esküvőre fotózni — a szokásos módon, vagyis megkérdezte egy ismerősöm, hogy ,neked van géped, ugye? Ó, akkor gyere, fotózd már le az esküvőjét egy barátnőmnek...” Aztán az évek során úgy alakult, hogy már csak esküvőket fotózok. Próbáltam én is sok más területet, de rövid idő után elveszett a lelkesedésem — vagy csak nem volt hozzá szemem, nem voltam elég jó benne. Az esküvőknél nemigen lehet hibázni, a nagy nap legtöbb mozzanata nem ismételhető. Van, akit ez nyomaszt, és nem is szívesen vállal esküvői fotózást, de engem pont ez motivál. Sok itthoni fotós ,betegsége", hogy pénzért bármit fotóznak. Emiatt szétforgácsolódnak, és semmiben sem jók igazán. Szerintem érdemes specializálódni, mert olyan nincs, hogy egy fényképész a tablótól az esküvőig mindenben jó legyen. Tagja vagy-e valamilyen esküvői fotós szövetségnek? Magyarországon nem tudok olyan esküvői fotós szövetségről, amelynek szeretnék a tagja lenni. Külföldön van néhány, ami érdekes, de a tagdíj befizetéséért ,cserébe" kapott, weboldalra tehető logón kívül nem sok mindenre jók. Van néhány szervezet, ahova a logón felül azért is érdemes felvételt nyerni, mert nagyon sokat lehet tanulni a világ számos országában dolgozó fotósoktól. Ilyenből kettőnek vagyok a tagja jelenleg, a Photojournalist Association-nak (WPJA+AG|WPJA) és a Fearless Photographers-nek. Mi jellemző a munkdaidra? Van sajátos stílusod, jellegzetességed? Elsősorban nem trendeket követek, nem nézem, hogy mas mit csinál. Nem próbálok meg senkit sem utánozni beállításokban vagy utómunkában. Úgy gondolom, hogy mindenkinek, aki kreatív szolgáltatásból él, el kell jutni arra a szintre, hogy azt csinálja, amihez kedve van. Ezt nevezem alkotói profizmusnak. Vagyis nem azért vállalsz el egy esküvőt, mert szabad még a napod, hanem azért, mert olyan pár keresett meg, akiknek az tetszik, amit te csinálsz. Olyanoknak kell dolgozni, akiknek valamiért különösen tetszenek a képeid. Ők lesznek a legelégedettebbek a végeredménnyel. Közös hullámhosszon lesztek, és később barátság is születhet abból, ami munkakapcsolatnak indult. Fontos az ügyfélszelekció, nem szabad mindenkinek dolgozni. Ha olyat kérnek tőled, amiben nem vagy otthon, vagy nem csinálod szívesen, tudni kell nemet mondani. Fontos, hogy a fotós a saját stílusán belül dolgozzon, mert ott tud leginkább azonosulni a megrendelői kérésekkel. Szerencsére az engem felkérő pároktól a legtöbb esetben szabad kezet kapok a képanyagukkal kapcsolatban, beleértve az utómunkát is. Az úgynevezett beállított képeket szeretem a legkevésbé. Vagyis tőlem nem nagyon fogsz látni az erdőbe kicipelt kanapét, rajta a menyasszonnyal. Nagyon érdekesek ezek az installációs, divatanyag szerű képek, de nem az én világom. A képeimre leginkább az jellemző, hogy nem beállítottak. Riporteri stílusban szeretek dolgozni, elkapni olyan pillanatokat, amelyek amúgy elvesztek volna. Ezeket nem tudod ismételni, ismételtetni. Szeretem a fekete-fehér képeket, amelyek lehetnek akár homályosak is. Szeretem a zajt a képeken, mert hangulatossá teszi őket. A kompozíciós szabályokat azért kedvelem, mert bármikor fel lehet rúgni őket. Akkor jó egy képem, ha a néző megdöbben, hogy ez így mikor és hol készülthetett. Sok képemen ,skalpolok", félbevágok fejeket, embereket. Sokszor csak valamilyen kis részletét emelem ki az esküvőnek, lehet az egy cipő orra vagy egy fülcimpa. Az előbbiek miatt nincs olyan sajátos jegyem, amit minden munka során megcsinálok. Azokat a pillanatokat kapom el, amelyek szembejönnek - ilyen egyszerű a dolgom. Fontos a megfelelő réteg célzása kommunikációval, képekkel, árral, hogy azok találjanak meg, akiknek tényleg az én munkám kell. Minden képanyagban vannak kommersz képek is természetesen, de kellenek a nem megszokott szögek, kompozíciók is. Milyen szinten kell egy párt előkészíteni a tökéletes esküvőképekhez? Azt szoktam mondani a pároknak, hogy a fotós édeskevés ahhoz, hogy nekik jó képeik legyenek. 33% múlik az eszközparkon,
