Stranica 32 [32]
OCR
AZ ÉLETBEN MINDENKI KERES VALAMIT OLEKSZIK DÁVID KÉPES BESZÁMOLÓJA EGY SIKERES MONT BLANC CSÚCSTÁMADÁSRÓL Ki ebben, ki abban találja meg az örömét. Nálam gyermekkorban dőlt el a sporthoz, később a hegyekhez való kötődésem. A hegyek szeretete egy "ártatlan" Magas Tátrában történő családi lanovkázással kezdődött, majd teljesedett ki a húszas éveim kezdetén, mikor elkezdtem önállóan hegyeket járni. Később, a Hohe Wand-on szerzett sziklamászói gyakorlat, majd hegymászó vizsga megszerzése után, nagyobb álmok beteljesítésére is sort kellett keríteni. És ez immár egy majd" 12 évvel ezelőtt kezdődött történet. Hegymászó berkekben sokat lehetett hallani a 4810 méter magas Mont Blanc-ról (a fehér hölgy) Európa — tévesen — legmagasabbnak titulált hegyéről (a legmagasabb a Kaukázusban található Elbrusz, a maga 5642 méterével). Az elbeszélések meghallgatása és a könyvek, térképek tanulmányozása után, hosszas elméleti és rövid gyakorlati felkészüléssel, egyik barátommal egy júliusi napon útnak indultunk. Magashegyi ismeretek nélkül, bérelt bakancsokkal és kötelekkel érkeztünk meg a franciaországi Chamonix-ba, a hegymászók paradicsomába. A csúcsot a Bosson gleccser felől kívántuk megközelíteni. A nehézség a 2600 m-es Le Junction csúcs után várt ránk, ahol már csak a gleccseren lehetett tovább haladni. Az első, kb. 10 méter mély hasadékba való bezuhanásom okozta megrázkódtatásnak és az egy számmal kisebb méretű bérelt bakancsnak köszönhetően, társam az azonnali visszafordulást választotta. Az úti beszámolók akkor még nem rendelkeztek információval a globális felmelegedés következményeiről, a totálisan felszabdalt gleccserekről, hatalmas hasadékokról — melyek napjainkra még inkább hátborzongató jeleket továbbítanak felénk. Másnap Les Houches település felől az ún. normál úton közelítettük meg a hegyet. Első megállónk az azóta hipermodern új épülettel kiegészített Gouter ház volt 3800 m-en. A magashegyi rosszullétek (az akklimatizációs lépcsők kihagyása miatt) és az útközben ránk tört vihar túlélésének "megünneplésére" reggel (hajnali 2:15) nekiveselkedtünk a csúcsnak. Hajnal 6 óra környékén értük el a 4200 méteres Vallot bivak házat (ez egy életmentő ház, melyet nem általános szálláshely céljára terveztek, ellenben baj esetén meghúzhatja benne magát a hegymászó - megtalálható benne egy piros gomb, melynek megnyomásával azonnal a hegyi mentő szolgálattal lehet kapcsolatba lépni, akik megfelelő időjárási körülmények esetén azonnal indítják a mentőhelikoptereket). Itt kellett , szembesülnünk az elkeserítő ténnyel, hogy a jégcsákányainkat a beszálló ponton felejtettük, így számunkra a csúcs elérése lehetetlenné vált. Sajnálatos módon a globális felmelegedés hatásai egyre riasztóbb méreteket öltenek a hegyen a veszélyes területek, melyek a hegymászók biztonságát is fokozottan veszélyeztetik. 100 m vastagságú jégmezők olvadnak el, egyes viharok alkalmával pedig, nemcsak több száz éve hízó jégtömbök szakadnak le, hanem szikladarabok is, melyek eredményeképpen 2015 nyarán a normál utat a helyi csendőrség le is zárta. (A hegyről mindenkit helikopterrel szállítottak le.) Az azóta eltelt időszakban további 10 alkalommal tértem vissza a Mont Blanc-ra, egyre több tapasztalattal és élménnyel gazdagodva, s az égiek vigyázó tekintetével kísérve, 8 alkalommal állhattam a csúcson. 32 FOTÓ
