Oldal 25 [25]
OCR
Családjában nem voltak padláson porosodó fotómasinák, előhívó-eszközök, fotógyűjtemények, nem volt kitől ellesni az alapokat már gyermekkorban. Volt azonban több szerencsés véletlen, amiknek hála — először csupán kedvtelésből, de végül — találkozhatott a természet adta tehetség egy megfelelő technikai eszközzel. Születtek ugyanis sorra a kis babák a rokonságban, akikről Andrea szívesen készített képeket családi összejöveteleken. Ekkor még nem volt tükörreflexes gépe, stúdiólámpái, különböző fotós kellékei, csak az intuicidja és a tettvágya és — nem mellesleg — nagyon jól értett a gyerekek nyelvén. A siker nem is maradt el, amit Andrea természetes, józan kétkedéssel fogadott: hiszen a rokonai..., bizonyára rendkívül elfogultak vele..., ő nem is igazi fotós... Azonban ekkor már késő volt a sors ellen küzdeni, a kocka el volt vetve, Andrea szépen lassan beleásta magát az utómunka lehetőségeibe, autodidakta módon fejlesztette Photoshop és fotózási ismereteit, majd jött a saját blog ötlete, egy munkahelyváltás és mindez keverve a — saját bevallása szerint — makacs és önfejű természetével. Úgy képzelem, hogy talán egy reggel ott állt a tükör előtt és hitetlenkedve ugyan, de hangosan is kimondta a saját tükörképének, hogy , hiszed, vagy nem, te mostantól fotós vagy”. A történet azonban még innentől kezdve sem vezet nyíl egyenesen a csúcsig. Mert a döntés és elhatározás önmagában kevés.
