Page 79 [79]
OCR
témánkra. Egy magasból lehullott falevél is lehet az emberiség sorsát meghatározó, eposzi léptékű téma, szimbolikusan persze. Egyszer gyerekeim kedvesen flejárták", hogyan idétlenkedem munka közben: elő a gép, szem a keresőre tapad, egy sasszé jobbra, kettő balra, először kissé távolabbról, majd egyre közelebb kerülve keringőlépések, bele-belepillantok a keresőbe, aggodalmasan fölfelé, vajon elmegy a felhő? Csetlek-botlok, a gépet is majd" kiejtem a kezemből. Fellépek valamire, vagy pipiskedem, nyakamat nyújtogatom, mint a zsiráf, majd letérdelek, akár a pocsolyába is belefekszek, hogy jobb nézőpontot "fogjak". Aggodalmasan pislogok, várom a "nagy" pillanatot. Elfelejtkezem az időről, megszűnik a külvilág, csak a levél létezik. Az most a világmindenség. Erezetében — képzeletemben - a forrás patakká, folyóvá duzzad, tengerbe, óceánba torkollik. A feszülő víztükör — a pocsolya kis darabja — fákat, hegyeket, az égboltot, a napot és a csillagokat tükrözi. Miközben a fotográfus csetlik-botlik fényképezőgépével a kezében, a mindenséget, a tökéletességet akarja megragadni, hogy élményét odaajándékozhassa másoknak... TECHNIKA ÉS ESZTÉTIKA
