OCR
nyoknak olyan változtatása nélkül, amely változtatások az emberiséget érhető hasonló világkatasztrófáknak elejét vegyék. Nos, van-e a földön állam, melynek a javítások iránti közkövetelésekre komolyabb méltánylással kellene figyelnie, mint kettős monarchiánknak avagy Magyarországnak? Hisz, — bármennyire más mozgató erők hajtották a nagy nemzeteket a háború folyamán egymás öldöklésére, — maga az egész világégést lángralobbantó zsarátnok itt minálunk, a mi nehéz, bonyolult államfejlődési körülményeinkben fogott tüzet. (...) Mi módon, minő eszközökkel lehetne azonban a Kárpátoktól, vagy éppen a Baltitengertől le az Égei-tengerig az itt keverődő s már külön nemzettagokba tömörülő sokféle nép vágyait, érdekeit, önfenntartási és művelődési szükségeit akként hozni összhangba, hogy e népkeverék sokfélesége ne katasztrofális politikai robbanásoknak, ös-szeütközéseknek, hanem a sokféleségből kiválható nagyobb lendületű haladásnak váljon éltető elemévé. Az egyes nagy nemzetek műveltségének kifejlődésében a történetírás oly gyakran igazolta már a helyességét annak a megállapításnak, mely szerint épp a sokszerű összetételi nemzetek tanúsítanak legnagyobb fejlődési képességet, hogy időleges nehézségeink dacára saját magunknak és szomszédainknak a nyelvi határok szerinti elkülönülés után is fennmaradó kevert néprajzi jellegében inkább szerencsét, mintsem szerencsétlenséget kellene látnunk. Mindenesetre van egy igen lényeges, politikai következményeiben nagy horderejű különbség az egymást kölcsönösen megtermékenyítő idegen népelemek régebbi és mai keveredési módja között. A művelődésnek régebbi, jobbágy- vagy éppen rabszolgarendszerű korszakaiban a munkások urai és a közművelődés munkásai önkényt, örömmel olvadtak bele más fajú nemzetek egységébe. (...) Hanem a népek önkormányzati rendszerének általánossá válása ezt a helyzetet végleg megváltoztatta. A közműveltség hordozói ugyanis most már nem a kevés kiváltságosak, akik könnyen és készséggel alkalmazkodtak az államfenntartó nemzet igényeihez, hanem a milliókat számláló tömegek, amelyek — a társadalmi és politikai alkalmazkodásnál sokkal fontosabb létfenntartási teendőkkel lévén elfoglalva — maga az állami berendezkedés köteles és kénytelen e tömegek szükségeihez alkalmazkodni. E tagadhatlan nehézségek fennforgása dacára a magyar nemzet állami fennmaradása megköveteli azt, hogy a nemzetiségeknek régi határainkon belül bekövetkező állami önállósulása után is kiküszöbölhetlen nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezésére valami állandóságot ígérő, gyökeres intézkedés történjék. A legnagyobb oktalanság lenne bevárni azt, amig az egyfajú népek államalkotó tömörülésének az Oroszbirodalom felbomlásával megindult folyamata akként hatolna át hozzánk, hogy — a régi sérelmektől ösztönzötten — tőlünk elzárkózó délszláv, román, tót országrészeket szakítson ki a magyar államterület kerek egységéből. Sokan úgy vélik, hogy Monarchiánknak az Adriai-tengeri kijárattól s a mihozzánk való behozataltól Szerbiát elzáró politikaja volt a legfontosabb ok, amely ezt ellenünk halálosan kétségbeesett gyűlölködésbe hajtotta. Képzeljük el hát, minő hatással lenne a magyar nemzetre az, ha az adriai kikö425