Stranica 424 [424]
OCR
kérlelhetlen biztossággal dönt halomra minden olyan tudományos színű megállapítást, melynek meghatározásában a szerzőt nem magának az igazságnak mindenekfölött való szeretete, hanem — akár öntudatosan, akár öntudatlanul — egyéb érdek vezette. Réz ismert cikkében — a nagy Oroszbirodalom szétbomlásának tanulságain s Wilson és az entente követelésein sem okulva — még mindig a népek erőszakos úttörését, a katonai imperializmust tekinti a nemzetkifejlődés uralkodó társadalmi törvényének. A Hfuszadik] Sz[azad] következő számában megjelenik Jászitól a Réz hirdette a nemzeti erőszakelmélet cáfolata, valamint saját, békés tömörülést jelző álláspontjának a vázlata. Kevéssel utóbb forgalomba kerül A Monarchia jövője, a dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok című munkája, melyben a véglegesen békés kibontakozásra vonatkozó elméletét hazai viszonyainkra gyakorlatilag alkalmazza. Pár nap múlva piacra jut e sorok írójának a Jásziéhoz hasonló szempontok szerint már tíz évvel ezelőtt megírott Dunai Konföderáció címet viselő könyve. S ugyanakkor, amikor az államilag elismert hivatalos tudománnyal ellentétes emez írások a nemzeti erőszak elméletét okfejtésekkel döntik meg, száguldanak egymás nyomába az erőszakrendszernek végső gyökérszálait is kiirtani hivatott események: a rettenetes fegyverkezés közepette is mondhatni, minden vérontás nélkül alakulnak meg a Monarchia romjain magukat függetlenítő nemzetiségek nemzeti tanácsai, diadalmaskodnak a wilsoni elvek, az éppen megalakult királypárti magyar kormány mindjárt hatalmát veszíti, s egymásután születnek a kis köztársaságok, hogy végül is — remélhetőleg — egyetlen nagy Dunai Köztársaságba tömörüljenek. Ám, ha ujjongó örömmel jegyezzük is fel az öldöklő sátáni és az építő isteni elemekből összetevődött népindulatoknak a pokolitól az emberséges irány felé való visszavonhatlan átterelődését, ez az örvendezés nem tehet bennünket tétlenekké az újjászervezkedés bokros teendőivel szemben. A magyar nemzetet a Középduna medencéjében (Európának a népvándorlás kezdete óta a mai világháború végéig ez állandóan leginkább veszélyeztetett helyén) eddig az bírta megtartani, hogy a társadalmi, politikai, gazdasági fejlődés elkerülhetlen változásait — a változások ellen mindenkor nagy számmal tiltakozó pogány Gyulák vagy önhaszonleső Pecsovicsok dacára — kellő időben fölismerve, azokhoz okosan alkalmazkodott, még mielőtt arra világpolitikai környezete nemzeti léte megsemmisítése árán kényszeritette volna őt. A régi magyar államszerkezet vérontó világviaskodás végén összeomlott, hogy a magyar nemzet már ezeréves élete külső megsemmisülésének veszélyét elkerülve, újjászülessen. Van azonban a megsemmisülésnek, az államot erőszakkal széttagoló és letipró külső módján kivül egy belső, kulturális módja is, mely a nemzetnek erkölcsi világmisszióját, népnevelő jelentőségét, gazdasági s majdan politikai életképességét bénítja meg. Nos, — ha nem is katonai erényeinknek, hanem az emberiségi fejlődésnek következményeként — minél bizonyosabban elvonultak fejünk fölül a külső megsemmisülés villámfelhői, annál kön-nyebben k6zelithetiink a belső megsemmisülés örvényei felé. A hadviselő felek közötti pártkülönbség nélkül a világ minden népe azt hangoztatja, hogy e rettenetes idők nem múlhatnak el egyfelől a közállapotoknak a viselt szenvedésekért némi kárpótlást nyújtó megjavulása, másfelől a politikai és közgazdasági viszo424
