Oldal 315 [315]
OCR
A Frankfurti Iskola tanítása a forradalomról A frankfurti egyetemen a marxista elmélet és a freudi pszichoanalízis szintéziséből kritikai elmélet született, mely reflexió tárgyává tette a fogalmak, elméletek, ismeretformák társadalmi feltételezettségét. E kritikai elmélet szerint el kell végezni a nyugati kultúra fő elemeinek — közöttük a kereszténységnek, a kapitalizmusnak, a tekintélynek, a családnak, a patriarchátusnak, a hierarchiának, az erkölcsiségnek, a hagyománynak, a szexuális önmegtartóztatásnak, a lojalitasnak, a hazafiságnak, a nacionalizmusnak, az átöröklésnek, a népi, vérségi—faji szemléletnek, a társadalmi konvencióknak és a konzervativizmusnak — az elemzését és mindezek felett kritikát kell gyakorolni. A Frankfurti Iskola tagjai szerint a forradalomnak két fő típusa — politikai és kulturális forradalom — közül ők elsősorban a kulturális forradalommal foglalkoztak. Céljuk az volt, hogy a társadalom lebontását belülről végezzék el. A hangsúlyt a reformokra helyezték, melyeket lassan és észrevétlenül kell végrehajtani, hogy szinte ne is észleljék az emberek. A keresztény erkölcsi értékeknek a szisztematikus elgyöngítése és a szexuális perverzióknak a széles körben való elterjesztése a kulturális marxizmus egyik megjelenési formája lett. A , kulturális terrorizmusból" táplálkozó és a , politikai korrektségnek" elnevezett nézet fő ideológusa Herbert Marcuse, a One Dimensional Man szerzője. Marcusénak fontos szerepe volt a gazdasági kérdéseket középpontba állító marxizmus átfordításában a kultúra területére. A fő cél, a nyugati kulturális tradíciók lebontása, amiben a központi szerepet már nem a munkásosztály játssza, hanem különböző kisebbségek, akikkel el lehetett hitetni, hogy a hagyományos nyugati kultúra sérti önbecsülésüket és érdekeiket." A modern ipari társadalom a munkásságot nemcsak kizsákmányolja, hanem az életszínvonal emelésével integrálja is a rendszerbe. Ezáltal függő helyzetbe kerül, így elvész az a képessége, hogy a fennálló társadalmi rend megváltoztatásáért tegyen. Marcuse egyik fő kérdése, hogy mely társadalmi csoport alkalmas az egydimenziós létből való kitörésre. A szerző a marginalizalt társadalmi csoportok között keresi ezt az, nem utolsó sorban a diákok és fiatalok köreiben, mivel ők még nem integrálódtak a társadalomba. Ez a gondolat tette alkalmassá Marcusét arra, hogy a "60as évek vége értelmiségi fiatalságának radikális mozgalmai számára hivatkozási alapul szolgáljon. , Egyetemi éveim alatt a svéd egyetemeket is teljesen eluralta a marxizmus. A tanárok és a diákok zöme baloldali volt. Ekkor tapasztaltam meg életemben először a kettős mérce valóságát. Lelkesedtek a harmadik világ felszabadító mozgalmaiért, azt állították, hogy az "elnyomottak" és az emberiség oldalán állnak. Amikor szóvá tettem a kommunista országok helyzetét, mindig az volt a válasz, hogy az más, ott az eszméket a gyakorlatban elferdítették, de az ő szemükben a kommunizmus eszméi eredendően jók és helyesek voltak. Érvelésük az újmarxista szerzőkre, főleg a marxizmusból és a pszichoanalízisből összegyúrt elméletekre támaszkodott. Az 1968-as nemzedék, amely ifjúkorában nem volt képes meghaladni a tagadást, felnőtt fővel megalkotta a politikai 315
