Page 297 [297]
OCR
Mi történik velünk?! Hódi Sándor A szürke rinocérosz Hogyan ismerjük fel a világunkat fenyegető veszélyeket és hogyan szálljunk szembe velük? — teszi föl a kérdést Michele Wucker A szürke rinocérosz című könyvében.? A kérdés jogos, hiszen a közeledő veszélyt látnunk kellene, hiszen annak társadalmi előjelei legalább annyira szembetűnőek, mint egy héttonnás rinocérosz. Azt hihetné az ember, hogy a fenyegető veszély mindenkor kellő figyelmet kap, ám épp ennek az ellenkezője történik, képtelenek vagyunk hatékonyan fellépni ellene. Gyakran rosszabbul kezeljük nagyon veszélyes jelenségek közeledtét, mint a jelentéktelen kriziseket. Miért van az, hogy az emberek képtelenek arra, hogy időben fölismerjék a veszélyt és fellépjenek ellene? Mintegy fél évszázada foglalkozom az öngyilkosság jelenségével. Ennek során figyeltem föl arra a körülményre, hogy bár a cselekményt megelőző személyiségjegyek megnyilvánulásai szembeötlőek, sőt, az öngyilkosság felé sodródó egyén közli környezetével szándékát, de segélykérése többnyire süket fülekre talál. Kézdi Balázs szerint az öngyilkossági szándék közlése azért hatástalan, mert a cselekményhez vezető konfliktus nem csak a konfliktust átélő egyénnek, hanem az őt meghatározó kultúrának is sajatja.> Ez a megállapítás a nyilvánvaló veszélyekre általában érvényes. Az egyén és a kulturális tér egyaránt érzéketlen az interperszonális állapotváltozásokra. Egy kívülálló számára ezek a változások könnyen érthetővé válnak, míg az adott kultúrához tartozók kognitív állapotát egyaránt besztikiiltség jellemzi bizonyos vonatkozásokban. Wucker felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy hetente egymillió ember költözik városokba, és 2050-ig a világ lakosságának kétharmada városlakó lesz. Ezt a túlterhelt közlekedési, energia, szennyvízelvezető rendszer, vízhálózat stb. nem viseli el. Az érintett városok nem tudnak olyan gyorsan reagálni, hogy a kívánalmaknak megfeleljenek. Más kérdés, hogy jószerével tehetetlenek a népességmozgással szemben. Vonatkozik ez az Afrikából Európába irányuló migránsáradatra is. Afrika lakosságának 60%-a már jelenleg is fiatal, akiknek a számaránya egyre növekszik, és a kontinens képtelen lesz (már ma is képtelen) munkára felkészíteni, munkába állítani őket. A szerző utal a kibertámadások veszélyére is. Az emberek nem próbálnak kitérni a várható katasztrófák elől. Gyakran csak akkor tesznek lépéseket a fenyegetéssel szemben, amikor már késő. Ennek a tehetetlenségnek az okait nem kell hosszasan keresni. A kormányzati, az üzleti és a pénzügyi vezetők, akik tehetnének valamit a válság megelőzése érdekében, eddig 297
