Stranica 190 [190]
OCR
vagy centripetális erőként működne, de anélkül is, hogy az , olvasztó tégely" metaforája érvényes volna. Ilyenmódon nem (bármily tetszetős) , rezervátum" épül, hanem a német irodalomba saját jogán integrálódik a német-török irodalom, egyszerre mutatva föl a közöset (nyelv) és a különöst/sajátot (hagyomány), hogy aztán a hagyomány német-török legyen, úgy török irodalom, hogy nemcsak a cselekmények színhelye német vonatkozású. Innen nem nehéz visszatalálni a , világirodalom"-ról töprengőkhöz, s ebben nem kevés segítséget kapunk a Recherche littéraire / Literary Research 2016. nyári, tematikus számától, mely diszciplínánk fontos tényezőit, vitatott fogalmait szerencsésen választott címmel fogja össze: , From World Literature to Postcolonial Studies: Comparative Journeys",? melyet több témába vágó esszé követ. Számomra az első tetszik a leginkabb tanulságosnak, a mainapság e téren igen aktív Theo D"haené, a louvaini katolikus egyetem professzoráé, akinek hazájában, Belgiumban módja van szemlélni és kommentálni nyelvek és nyelvi kultúrák békés-békétlen egyiitt/egymas mellett élését. A folyóirat új szerkesztője, a brüsszeli Marc Maufort rövid beköszöntőjében a tematikus blokk létjogosultságát azzal igazolja, hogy a közölt dolgozatok a diszciplinanak, mármint a komparatisztikának alapvető elkötelezettségét mutatják a dialógus iránt, Theo D’haen a kortárs tanulmányok seregszemléjét kínálja Worlding World Literature cimen, mások, mint César Dominguez, Gerald Gillespie, Hans Bertens és Randolph Pope (a komparatisztikai , világ" jól ismert, becsült személyiségei) olyan műveket szemléznek, amelyek a globalizáció és a világirodalom kérdéseit különféle kulturális kontextusban vizsgálják. Az a legkevésbé sem meglepő, hogy egy komparatisztikai vállalkozás különféle nyelvi kultúrákból származó, különféle tudományos hagyományokból előlépő, eltérő szemléletű, kutatási tervekkel rendelkező munkatársakból toborzódik, a folyóiratban mégis közösségként látszó együttes, hiszen a határátlépések diszciplinajanak, a komparatisztikának ez az egyik jellegzetessége. A másik, amely Theo D’haen tanulmányából kiolvasható: az újabb tudományos és nem pusztán tudományos, nemcsak irodalomtörténeti, hanem irodalmi , helyzetekben" nem lehet belenyugodni az alapfogalmak változatlanságába, szüntelenül és éberen figyelni kell, mikorra lesz gátja a fogalom (de egy módszer, egy szemlélet is) az új helyzetekre történő produktív reagálásnak, új irodalmi jelenségek megközelítőleg adekvát értelmezésének. Hogy a goethe-i világirodalom-fogalom sem kivétel, arról a kutatás már több ízben szólt, pontosabban: minthogy Goethe leírt, megállapított, észrevett, részben kikövetkeztetett mozzanatokat, jelenéseket, részint az irodalom/irodalmi összefüggések világából, részint a , világ"7-ból, szétszórt megjegyzéseiben értelmezvén azokat, nem változtat azon, hogy antológiákba tömörített kommentárjaihoz fűzött utószavak, jegyzetek késztették a mind újabb elgondolásokra a ,,vilagirodalom-tudomany” és a komparatisztika munkásait. Az például elfogadható, hogy a szellemi termékek útja és cseréje függ a közlekedéstől és a kereskedelemtől, ez utóbbiak hihetetlen és utópiákban megjósolt fölgyorsulása az irodalmi mechanizmusra is hatással volt. Az azonban viszonylag ritkábban fordult elő, hogy ne a világirodalom fogalmi megközelítése legyen állandó vitatéma, hanem maga a világ. Az amerikai , world literature” nem ugyanazt jelenti, mint a ,,Welt190
