Oldal 189 [189]
OCR
amely olyan értelemben került közöttes helyzetbe, hogy , státusa" sok tekintetben eltér a német anyanyelvűekétől, de bizonyos területeken még inkább eltér az , óhaza"beliekétől. Ugyanakkor számos, alapvetően fontos kapcsolat fűzi e két generációt a német anyanyelvűekhez, de nem látszanak teljesen elfelejteni, az , ősök" honnan érkeztek. Az ezúttal nem a hagyományos értelemben használt , két kultúra" nem egyszerűen a mással, az idegennel találkozás értelmezését, hanem az ,,idegenség”-fogalom újragondolásának szükségességét igényli, számolva avval, hogy egy iszlámból eredeztethető kultúra nem a szokványos módon kerül megkerülhetetlen kapcsolatba európai hagyománytörténésekkel, és a mindkét fél részéről megfogalmazódott klisék és sztereotipiák lebontása teszi csak lehetővé az értelmes dialógust, melynek során a másik megismerése egyben az önmegismeréshez járul hozzá. A klisék, a sztereotípiák egy teljesen homogén kultúrafelfogás részei, mely homogeneitás a maga kizárólagosságát és önelvűségét hirdeti. Ennek ellenében a német-török irodalom — mint azt forrásom kifejti — egy hibrid konstelláció létesítésére kínál kiváló alkalmat. Ez a hibriditas korántsem abban nyilatkozik meg, hogy megalkotja vagy megkísérli megalkotni a német és a török kultúra szintézisét. Inkább egy interkulturális konstellációt próbál , kialkudni" (a német szövegből kölcsönöztem az idézőjelet), melyben a német és a török kultúra az individuális alkotói folyamat számára relevánsnak és termékenynek mutatkozik. Az eredmény mindenképpen a Homi Bhabha leírta , harmadik tér"-hez lesz fűzhető. A német-török irodalom szerzői szembeszállnak a német olvasók jórészének elvárásaival, melyek az ,,orientalizmus” címszóval foglalhatók össze, mint amilyen a keleties képgazdagság és képzelet/képzelőerő. Inkább provokálják ezeket az elvárásokat, ezáltal hoznak létre valami újat. Ugyanakkor ennek az irodalomnak a helyzete arra készteti a német-török irodalom szerzőit, hogy az új szituáltságnak megfelelően tekintsenek a megváltozott szerepekre, melyek az NSzK-ban élő, ott megtelepedett törökökre várnak, és a művekben olyan önazonosulási lehetőségeket körvonalazzanak, amelyek a feltételezett török olvasók elvárásaira is felelnek. A német-török irodalom kétféle olvasót láthat maga előtt, akik más-más kulturális hagyományok felől érdeklődnek egymás iránt, esetleg éppen úgy, mint ama szembesülés, együttélés, világszemlélet és értékfelfogás iránt, amellyel (tetszik, nem tetszik) naponta találkozniok kell. A német értekező pragmatikusan kezeli a német-török irodalom fogalmát, a származásra van tekintettel és a kulturális jegyekre. Ezeket azonban nem a nacionalizmus aspektusából vezette elő, amely változatlan, sőt változtathatatlan identitással számol, hanem vonatkoztatási keretet vázolt föl, olyan kiindulópontot, melyből továbbhaladva a rögződni készülő identitásokon túl lehet lépni. A szerzők viszonylatában alkalom nyílik annak megállapítására, hogy a német irodalom résztvevőivé válnak, részesülnek ennek az irodalomnak alakulástörténetéből, szereplői lesznek az irodalmi életnek, díjazottjai német irodalmi díjaknak. Az 1990-es évekre tudatosodott, hogy a német irodalomban olyan szerzők kértek és kaptak helyet, akiknek anyanyelve nem német, ám akik nem egyszerűen bebocsáttatásra vártak, hanem irodalmukkal (hasonlóan más, távolabbi régiók irodalmához) a német irodalom összetettsége, egy rendszeren belüli többrendszerűség tényére hívták föl a figyelmet. Anélkül természetesen, hogy e többrendszerűség centrifugális 189
