Page 188 [188]
OCR
ző életművének megformálódásakor. Kiváltképpen a Monarchia századfordulóján a , menthetetlen én" és a nyelvválság tudatosulasakor, valamint Freud téziseinek megvitatásakor került szembe író is, kritikus is, olvasó is, hogy a , tegnap világa" immár nem a meghatározható bizonyosságoké, hanem a szüntelen határátlépéseké, lett légyen szó egyes szerzőkről, társadalmi rétegekről, nemzeti mozgalmak szétfeszítette birodalomról. A Monarchia irodalmi viszonyait nem összekuszálta, hanem a pluralitás érvei közé emelte egyfelől az identitásváltások sűrűsége, a távolabbi régiókból érkezők nyelv- és tudatváltása, a kétnyelvű szerzők kapcsolódása a bécsi kulturális élethez (folyóiratokhoz, színházhoz stb.). Ennek ellensúlya olykor a , hazai7-nemzeti világhoz fűződő kapcsolatok fönntartása, másfelől a Bécsben, Budapesten tapasztalt élményekkel szemben Itt-ott mar a 19. század második felében a Heimatkunstra emlékeztető létszemlélet védelmi pozíciója. A lengyel, ukrán, szlovén alkotók kétnyelvűsége különbözik az olyan típusú alkotókétól, mint Oscar Wilde-é vagy D’Annunzioé, sőt, mint az olasz militarizmus, sovinizmus prófétájáé, a futurista Marinettié. S legfeljebb a teljesség kedvéért emlegethetjük az osztráksággal, az Ausztria-tudattal érdekes viszonyt fönntartó Rilke francia nyelvű köteteit, a Rodinról írtakat, melyekhez képest az angolból a franciára váltó Beckett vagy a csehből francia íróvá lett Kundera egyedileg elemzésre méltó esete rétegzi a problémát: végül melyik irodalom munkása a szóbanforgó alkotó, a nem anyanyelven írott alkotások miként minősíthetők? Wilde Saloméja franciául írt angol irodalmi alkotás-e és így tovább? Kitetszhet a példákból, hogy még ott is alapos megfontolásra van szükség, ahol nem szólhatunk a (politikai) emigráció kényszeréről, vagy arról: esetleg más, irodalmon kívüli okok játszottak közre a nyelvváltásban, vagy éppen hangsúlyozottan irodalmiak (mint Rilkénél). A politikai jellegű emigráció sem feltétlenül hozza magával a nyelvvaltast, Márai is, Gombrowicz is — hosszú emigrációjuk során sem hagyták el anyanyelvüket. Mellékesen: az azonban beszédes, hogy Márai naplói meg a Judit... és az utóhang" kivételével (bár ez utóbbi elvezet Magyarországról), nem a hazai problémákat írja regénybe, hanem az emigráció változataira komponál műveket, összekötve a 20. századi létezés megkérdőjelezte személyes szuverenitás eszméjével, az emberiség útjával a mítosztól a logoszig, illetőleg a világ- és társadalmi rendek küszöbhelyzetével. A régebbi típusú emigráció , irodalma" azonban még nem szembesülhetett az utóbbi néhány évtized , belső" emigránsainak és migránsainak, valamint az új létezési formaként jelentkező vendégmunkáslétnek önértelmezési problémáival, a globalizálódás (mundializálódás) egyre sűrűsödő kétségeivel és ambivalenciáival. Az NSzK-ban török irodalom létesült, ? amelynek státusáról nemcsak a tematika, hanem a nyelvi hovatartozás, a hagyományhoz való viszony, illetőleg az újabb irányzatok poétikai elképzelései alapján lehet értékelő nyilatkozatokat tenni. Egy elméleti előfeltevés német-török vagy török- német irodalomról beszél, amikor az 1960-as évektől kezdve az NSZK-ban munkát vállalók gyermekeinek, unokáinak, a másod- és harmadgenerációs nemzedéknek irodalmi megnyilatkozásait elemzi, regényeket, elbeszéléseket, filmforgatókönyveket. Rámutat arra, hogy általában fölmerül: annak a közösségnek az életéről, szokásvilágáról, nyelvéről, kultúrájáról van szó, 188
