Page 176 [176]
Változó horizontok
Szociálpszichológiai szempontból izgalmas vállalkozás lenne annak feltérképezése,
hogy a globalista és nemzeti törekvések viszonyának mindennapjaiban hogyan érvé¬
nyesül az a politikai gyakorlat, amely szavakban elhatárolja magát az erőszak minden¬
féle alkalmazásától, sőt, előítélet-mentességét hangsúlyozva afféle , befogadó" ideoló¬
giaként hirdeti magát, ám valójában konzerválja (súlyosbítja) a korábbi szociális álla¬
potokat. A társadalmi igazságtalanságok, jövedelmi viszonyok terén a szakadék min¬
denütt mélyül, ahová a multinacionális vállalatok beteszik a lábukat.
Meglehetősen drámai erővel támasztja ezt alá a Nyugathoz való felzárkózást követő
negyed évszázad Kelet-Közép-Európában. Ebből a szempontból (is) súlyos mulasztás
terheli a társadalomtudományokat, mert közömbösnek bizonyultak a nemzeti és ki¬
sebbségi problémák, sőt, általában a nemzettudatban és a társadalomban végbemenő
változások iránt.
Vajon mivel magyarázható a globalizmus kényszerasszimilacidjanak sajátosságaival és
következményeivel szembeni szakmai érdektelenség? A kérdésfeltevés jogos, hiszen
mindaz, ami ma világpolitikai szinten történik, homlokegyenest szemben áll a szemé¬
lyiségre és a társadalomra vonatkozó korábbi ismereteinkkel. Korábbi ismereteinkkel
volna baj, amely a közösséget és a személyiséget egységes képződménynek, ugyan¬
azon dolog két különböző oldalának látta? Avagy a közösség és az individuum szem¬
behelyezésével újabb politikai-ideológiai divatok szolgálólányává váltak a társadalom¬
tudományok?
Napjainkban a sokféle pszichológiai irányzat érdekes módon szinte teljesen egyetért
abban a vonatkozásban, hogy az ember voltaképpen nem társadalmi, hanem alapvetően
individualista lény. E szerint az emberre jellemző sajátosságok nem szocializációjának
az eredményei, hanem olyan , természetes adottságok", amelyek eleve benne vannak
minden egyedben, s amelyek az évek során (jó széllel, szerencsével) felszínre kerül¬
nek, az érzékletek szerveződéséből mintegy kifejlődnek.
Mindenképpen szembetűnő, hogy az érintett tudományágak az , egyén — közösség"
hamis dilemmáját nem haladták meg. Csupán annyi történt, hogy az ember kétféle
megnyilvánulási formájának a megengedhetetlen szembehelyezésével korábban (ideo¬
lógiai okoknál fogva) a ,,kollektivizmus” került előtérbe, ma (ugyancsak ideológiai
okokból) az , individualizmus" vette át a terepet a tudományban és a közgondolkodás¬
ban. Napjainkban az ember szomatikus lénye szélsebesen szorítja háttérbe az embert
folyamatosan konstruáló (érzéseket, célokat, terveket alkotó) társadalmi valóság szere¬
pét. Az embernek ez a lefokozása, kiskorúsítása egyébként nem csak a tudományban,
hanem úgyszólván minden téren: a politikában, a gazdaságban, a törvényhozásban, a
kultúrában stb. is tetten érhető.
Az ember új fogalmi konstrukciójával állunk szemben, amelyben a közösség elvesztet¬
te szerepét, fontosságát az egyéni lét tényének és folyamatosságának értelmezésében.
Ezzel együtt az identitás fogalma is átértelmeződött. Többé nem a személyes élet tár¬
176