Stranica 161 [161]
OCR
egy új-zélandi vagy kanadai magyar klub esetében kettős kötődésről beszélni, ha az ottani magyarok már kevert nyelven szólnak, ha egész generációknak hiányzik a nyelvtudásuk, ha már nem ismerik a magyar népmeséket, nem hallgatják a magyar pophová tegyük akkor a , hordozható identitás" vagy , szállítható örökség" fogalmait, melyeket Kovács Nóra oly szépen kifejtett a dél-amerikai magyarokról szóló könyvében," vagy a hely és a tér megkülönböztetését az identitásokban (hely-identitás, tér-identitás, lokalitas, szomszédsági kötődés, térbelakás, szociális kohézió), vagy hol találjuk a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyar identitások kínjait, a szórvány problémáit, a nyelvi szocializáció már nem térségi, hanem világméretű jelenségét, stb...? Némiképpen összegző elnagyoltsággal megfogalmazva: Bába Szilvia nem szándékoltan, de a korszellem és a korkérdések éppen aktuális kezelési metódusának akaratlanul is megfelelve pontosan azt a nemzetfogalmi, kisebbségpolitikai, nemzetstratégiai szempontrendszert szolgálja (eredendően is más irányú) könyvével, melyben a magyarságkép és a magyarságfogalom a nemzetfenntartás, a migrans-veszély és a ,,migráns-simogatás" közötti szférában megerősítően hat azok számára, akik e fogalmak környezetében éppen a másságokat nem kedvelik, s a nemzetre ható erőket fellazításnak és támadásnak értelmezik, akik a jogos kérdéseket szőnyeg alá söprik, a bajos részleteket fölöttébb határozottan elvetik, és elég merészek ahhoz, hogy a megértő historizmus még államiasított és egyháziasított oktatásban, preambulumokban és törvényrendeletekben, szoborállításban és himnusz-dalolásban megjelenő ezernyi változatát egyenirányított nemzetpolitikai tónusban átfogalmazzák, sőt mindenkitől ilyesmit várnak el, minden közösséget így vezényelnek és csakis ekként hallanak meg. Kérdéseim tehát csak részben szakmaiak, módszertaniak, s legalább annyira értelmezési teret faggatóak, nyelvi-elbeszélési milidt meghallgatóak, kisebbségi részkérdéseket a nagy áttekintés ellenébe állítóak, s a tudományos következtetéseket a le nem zárt idegenfelfogás, idegentapasztalat, adaptációs rutinok, mentális betagolódás, távolsági nacionalizmus, fiktív nemzetépítés, mikroközösségi válaszadások felé vezető felhanggal interpretálóak. A kötet — ha nem mondtam-írtam volna még elégszer — fontos és jó. Jó, mert sok térségben járva is sok forrásra támaszkodik, sokféle térből és időből, mikróból és makróból, globálisból és univerzalisbol hoz fölmutatható mintákat. S talán csak az olvasatunk más, a részletekről vagy az egészről. Vagy talán csak a kérdéseink nem találnak egymásra... De, mint minden érdemi tudományos mű, nemcsak a belé ültetett, kérdésként és válaszként megfogalmazott szempontok szerkesztett egészéből álló bármely más munka is, hanem épp arra alkalom, hogy elkezdjünk és újrakezdjünk kérdezést, válaszadást, talánykodást, cizellálást, megszemélyesítést, kölcsönhatások elemzését ezeken át is... Az önreflexió azt is megkívánja, hogy belássam, a kulturális antropológia, etnológia mérték- és értékrendjét kérem számon a politológia és kisebbségtudomany határán álló műtől, ami nem igazán korrekt a részemről... Ez az , önkritikán" vagy az érvénytelennek minősíthető érvelésen túl arról is árulkodik: több-sok-számos 161
