Stranica 127 [127]
OCR
Szilágyi Ákos" a magyar politikavallás tipikus jelenségének tekinti , a vezéri állam lelkéből lelkedzett civil szervezet"? , zarándokút Magyarországért" elnevezésű békemenetét, amely azt bizonyítja, hogy nemcsak anyagi javakat lehet isteníteni, hanem politikai javakat, az ideológiai képződményeket is. A valódi vallással versengő (és néhol egyenesen helyébe lépő) politikavallás határesetének tekinthető az Egyesült Államokban honos ,,civil vallás", másképpen az , amerikavallás". Abban az országban, ahol egyébként jóval nagyobb az egyházias vallásosság aránya, mint Európában, a hagyományosan vallásos hívők jelentős része egyben az ,amerikavallasnak” is híve, akik szentül hiszik, hogy Amerika Isten új választott népe. Bár ez az ideológia összehozza a különböző felekezetű, de még a különböző etnikumú amerikaiakat, hasadást is eredményezhet, a legalsó rétegekhez tartozókat rekeszti ki, akik szegénységük miatt nem lehetnek igazi amerikaiak, mert nem lenghet kertes házuk előtt büszkén az amerikai lobogó. Az , orbis christianus” és a , sacrum imperium” leáldozása Ma nálunk is sokan azt várják a politikai hatalomtól, az államtól, hogy teremtsen rendet, jólétet és egészséget, a népegyháztól pedig azt, hogy imádkozzon ezért, amúgy meg lehetőleg tartózkodjon a közvetlen tarsadalmi—gazdasagi—politikai kérdésektől, cserébe politikai vezetőink megígérik, hogy hazánk védőbástyája lesz a kereszténységnek. Csakhogy az a kereszténységnek J. B. Metz" szerint egyfelől az egyház kritikaifelszabadító funkcióját, másfelől a szegényekkel való compassiot kellene felvállalnia. A megosztás és a megfosztás ellen protestáló katolikusként magam valami hasonlót hallok ki Ferenc pápa üzeneteiből. A ferencpápai és az ehhez hasonló protestáns reformok szellemében önmagukat megújítani szándékozó hazai keresztény és keresztyén egyházak kulcsszereplői lehetnek társadalmunk gazdasági, társadalmi, politikai és — mindenekelőtt — mentális és habitusbeli kiegyensúlyozódásában. Csakhogy erre a mára már anakronisztikussá váló ,,keresztény társadalomnak" az állammal összeszövődő egyházai alkalmatlanok. Nem a vallásnak, nem is a keresztény vallásnak, még csak nem is az egyházias vallásosságnak járt le az ideje, hanem annak az ideológiának, hogy Isten Országa itt a földön a politika, az állam- és társadalomszervezés eszközeivel valósítható meg.*! Az ,,orbis christianus” és a , sacrum imperium” bármennyire is nagy horderejű utópiák voltak, mégis oda vezettek, hogy a vallás a politikai és társadalmi rendszer függvényévé vált. A ,,vallasosság" ebben a helyzetben nem annyira személyes döntés, hanem egy kultúrában, olykor éppen kultúrharcban való — végső soron választási lehetőség nélküli — részvétel. Lejárt mindkét societas perfecta, vagyis a mindenható állam és a struktúrakonzerváló egyház kora, figyelmeztet J. Kerkhof és P-M. Zulehner,*” és azt jósolják, hogy a hívő közösségek egyre inkább az önkéntes szervezetek formáját veszik föl egy pluralisztikus, sokvallású társadalomban. Minderről ma még a mai keresztény világban eléggé különböző mértékben vesznek tudomást. 127
