Oldal 125 [125]
OCR
Keresztények a , keresztény Európában" Valamikor a nyolcvanas években, amikor az MTA Művelődéskutatási Munkabizottságának titkára voltam Vitányi Iván elnöklete alatt, konferenciát szerveztünk Van-e szocialista kultúra? címmel. Kétféle elképzelés feszült egymásnak. Az egyik szerint ki kellene találni, hogy milyen is legyen az igazi szocialista kultúra. Mérei Ferenc ezzel szemben azt mondta — ártatlan képpel és gyilkos iróniával, de nagyon bölcsen — a szocialista kultúra nem más, mint ami itt és most van. Úgy vélem, némi megszorítással illik ez a keresztény kultúrára is. Azzal a különbséggel, hogy az olyan-amilyen keresztény kultúrában van egy (fölülről) ihletett szólam, aminek a következtében értékrendjét tekintve még az elvilágiasodott Európa is — nem csak elvileg, hanem de facto is — valamennyire keresztény maradt. Tomka Miklós szerint a , keresztény társadalom" átmeneti történelmi képződmény volt, mely immár nem lehet a jelen mércéje, mert már nincsen jelen a keresztény hitrendszerrel összefonódó és a kereszténységre támaszkodó plauzibilitási struktúra." Ugyanakkor a kereszténység — bárhogyan is, bármivé is alakult — mégiscsak az a világtörténelmi innováció, mely megváltoztatta a történelem menetét. Még a vallás- és egyházkritika lehetőségét is a keresztény civilizáció teremtette meg. Tomka szerint a kereszténység három kulcskérdésben hozott történelmi változást: az ember és világa értelmezésében (a szabad ember felelős erkölcsi lénnyé vált, aki a profán cselekvés által szentté válhat), a történelmi időfelfogásban és az egyén és közösség viszonyában (melyben a krisztushívő közösség a társadalom aktív, politizáló szereplője). Bár az ateisták aránya Európában sosem volt nagyobb, mint öt százalék, a magukat vallásosnak tekintők aránya pedig Dél-Európában 75, Kelet-Európában 65, NyugatEurópában 54, Észak-Európában 50 százalék. Csakhogy kétharmaduk-háromnegyedük már csak a maga módján vallásos, az egyházi keretekben történő, rendszeres vallásgyakorlás mindenütt rohamosan csökken, ami pedig a ,,visszavallasosodast” illeti, az leginkább fundamentalista módon történik. A magukat vallásosnak tartóknál nagyobb arányban fogadják el a Tízparancsolatból az európai nem vallásosok a negyedik, az ötödik, a hetedik és a nyolcadik parancsot. Bár az európai vallásosok közül legtöbben keresztényeknek vallják magukat, istenképük csak felerészben keresztény, mert felerészben deista. Csak alig több, mint egyharmaduk hisz a halál utáni életben, még kevesebben a feltámadásban, és hasonlóképpen rosszul vizsgáznak Jézus Krisztus istenemberségét tekintve. Bár a keresztény értékek többé-kevésbé fennmaradtak az összes földrész közül leginkább elvilágiasodott Európában is, tágabb hazánk mégis csak megszorításokkal nevezhető kereszténynek. Markáns kisebbségként maradtak még igazi keresztények, akik hatékonyan jelen vannak a sokelvű Európában, mint keresztény szólam, mint keresztény alternatíva, H. Büchele kifejezésével egy még csak nem is demokratikus, hanem krisztokratikus ,,kontraszt-tarsadalom”’.!” 125
