Oldal 120 [120]
OCR
gyobb része az SZDSZ-re szavazott! Akadtak azért szép számmal mindenféle alördögök is: a kommunisták, a szocialisták, a jehovisták, a bulányisták és még sokan másik. A kiskunhalasi katolikus ifjúsági napokon a Katolikus Ifjúsági Mozgalom aktívái Életünk: Krisztus feliratú pólókkal ajándékozták meg az előadókat. Surján László nem tétovázott, levetve öltönyét, ingét, nyakkendőjét, helyben magára öltötte a pólót, vastaps kíséretében. A vastapsból azonban nagyon sokféle hangot véltem kihallani: a tanúságtétel meghatott elismerését meg , Most majd mi jövünk!" diadalittas üdvözlését 15. Ekkor a katolikus sajtó a liberalizmus mellett leginkább az abortusz és a pornográfia ellen küzdött. Egy idős káplán szerint? , küzdhetne még egyházunk az antiszemitizmus, a cigány-ellenesség, a langyosság, a szegénység, a teológiai provincializmus, a vállalkozóellenesség, az klerikalizmus és még sok minden egyéb ellen”. Vitacikkem akkor így fejeztem be: , Az ellenzék-testvér is Krisztus arcát viseli. Kritikusan néz ránk, majd a porba rajzol valamit, aztán azt mondja, "Az vesse rám az első követ, aki bűntelen közületek." Máshová-tartozásaink összebékítése A kilencvenes évek elején többekkel együtt töprengtem a különböző hovatartozások közötti hasadások betemetésének, áthidalásának hogyanján. Surányi Bálint kollégámmal , laboratóriumi kísérletét?" végeztük el, amikor vitacikket? írtunk ebben a témában, a következő felütéssel: , Mi ketten mások vagyunk. Egyikünk kelenföldi, másikunk jött" (ment?). Egyikink Fradi-, másikunk Vasas-szurkoló. Egyikünk első számú témája a vallás, másikunké az evilági viszonyok. Egyikünk hívó katolikus, másikunk agnosztikus. És még több tucatnyi eltérő hovatartozásunk van. Pontosabban: ezzel az írással, illetve előzményének tekinthető beszélgetéseinkkel már elkezdtük közös nevezőre hozni máshová-tartozásainkat, ugyanis mi ketten nem csak mások, hanem mi is vagyunk." A közösben szerepelt a drukker, a szociológus, a demokrata. Megvallottuk, olykor nem egészen értettük egymást, ám mindkettőnket csábított a lefordítás, a megfejtés kalandja, és éltetett a megértés reménye. Mi akkor annak a — sokak számára normálisnak tűnő — fantom-világnak a kipukkasztásra szövetkeztünk, ahol olyan horvátoknak, akiknek addig eszükbe sem jutott bármiféle szerb-ellenesség, furcsa érzéseik támadtak a szerbekkel kapcsolatosan, és fordítva. Ebben a fantom-világban azok a katolikusok, akik elfogadták az ökumenét, azon kapták magukat, hogy nagyon szánni valónak tartják (az egyébként velük egyenlő) reformátusokat, mert szegényeknek csak két darab szentségük van. Az a szabaddemokrata, aki addig vassal-vérrel-vencsellővel harcolt a cigányokat sértő diszkriminációk ellen, sőt még a javukra történő pozitív diszkrimináció mellett is lándzsát tört, egyszer csak úgy érezte, hogy ezek után igazán nem érdemelte meg, hogy fia egy cigánylányt mutasson be leendő menyüknek. Ilyen öngerjesztő folyamatok csapdájából szinte csak emberfeletti erővel lehet kilépni. A megoldást, úgy gondoltuk, az önösségen felülkerekedő szeretetben találtuk meg, mely magában foglalja a szülői szeretet, a baráti szeretet, a hazaszeretet, amelyek azonban könnyen-gyorsan lealacsonyodhatnak: majomszeretetté, haversággá, nacionalizmussá. Leginkább az 120
