Stranica 55 [55]
OCR
Európához — Európától! Nagy J. Endre Hasadás az értelmiségben a rendszerváltás után Az 1990-es évek második felében két gondolkodó, egyfelől a baloldali Szalai Erzsébet, másfelől a liberális Litván György, majd újabban Gyurgyák János figyelt fel az értelmiségen belüli szakadásra. Szalai Erzsébet — jellemző címmel: Szekértáborok mögött — azt írja valamikor 1998 őszén, a választások után egy vitacikkben, hogy ,,/a/ kormányváltás óta kiújult a kultúrharc. Konzervatívok, mélymagyarok és keményvonalas liberálisok ágálnak egymás ellen — és mindkét oldalt csakis az indulat, a gyűlölet vezérli. A mélymagyarok, konzervatívok szerint a kormány mindenben jó. A keményvonalas liberálisokat viszont már a kormányváltás óta az a — talán nem teljesen tudatos — attitűd vezérli, hogy a Fidesz vezette koalíció bármit csinálhat (betarthatja választási programját, vagy éppen ellenkezőleg, a régi koalíció nyomvonalán halad), az csakis ellene szól." Ami mármost a szekértáborokat illeti, Szalai Erzsébet konzervatívokat állítja szembe a keményvonalas liberalisokkal, és azt mondja, hogy ez a jelenség egy ,,beidegződés", mely , még a fasizmus és az államszocializmus legsötétebb korszakaira nyúlik vissza, mely korszakokban a felelős értelmiségi nem kerülhette meg az aktuálpolitikához, a közvetlen hatalomgyakorláshoz való viszonyának a definiálását.? Annak az értelmiségi típusnak, amelyik felül akar emelkedni ezen a dilemmán, ebben a szekértáborok szabdalta értelmiségi mezőben nincs esélye arra, hogy hangját hallassa, sorsa — ismét Szalai Erzsébet egy találó meghatározását idézve — , az agresszív elhallgatas”. Először is azért, mert a média különösen pártokhoz kötött, a politikai és közéleti médiacsinálás pedig a politikai bulvárlapok módjára botrányra és vérre szomjazik, legyen az bár egy ártatlan, sápatag intellektuel kiömlő vére, de vér legyen. Ez a hasadás, mint mindjárt látni fogjuk, jóval korábban, a reformkorban kezdődött. De egyelőre maradjunk Szalai Erzsébet megállapításainál. Figyeljünk itt fel a , mélymagyar" kifejezésre. Mint ismeretes, ezt a terminust Németh László ókumlálta ki arra a szociális típusra, aki mélyen azonosulva a magyar történelemmel, küldetéstudattal ápolja a magyar tradíciókat, és ebből akar építkezni (ezek közé sorolta pl. Kemény Zsigmondot). Ezzel a típussal a , hígmagyarokat" állította szembe, akik túl könnyen elvetik maguktól a hagyományt és túl könnyen fogadják be a nyugati eszméket és áramlatokat (mint pl. Eötvös Jézsef).* A kifejezés az 1930-as évek terméke, amikor is a mély- és hígmagyarok szembenállása mint a népiek és urbánusok ellentéte öltött testet. Szalai Erzsébet valóban erre a szembenállásra gondol." 55
