Oldal 32 [32]
OCR
Magyarországon viszont úgy alakult, hogy aki utcán él, vagy bizonytalan a lakhatása, azt hajléktalannak tekintik. A hajléktan-ellátás magára is vette ezeket a szociális problémákat, mivel nem volt más szereplő. Ha például kint él egy pszichiátriai beteg, akkor felvesszük, elkülönítjük egy szobába. Ugyanígy sok önkormányzati lakásban laknak családok, vagy önkényes lakásfoglalókként, vagy lejárt szerződéssel, mások nem tudják fizetni a vizet, ezért bejönnek a nappali melegedőbe fürdeni. A melegedők már rég nem hajléktalan intézmények, hanem szociális intézmények. A hajléktalan-ellátás magára vállalta ezeket a problémákat, de a társadalom ezt nem látja. A társadalom azt látja, hogy kint alszanak a padokon emberek. Az sem látható, hogy mennyi ember van az intézményrendszerben, aki ellátást kap, aki egy átmeneti szálláson lakik, és utána tovább tud lépni, akár idősek otthonába kerül, akár el tud menni dolgozni és felveszi a kapcsolatot az elvált feleségével, gyerekeivel. Szociális munkások tömegei dolgoznak, hogy ez a rendszer működni tudjon, és működik is, de nem látható; aki eljár dolgozni minden nap egy átmeneti szállóról, arról senki nem mondja meg, hogy hajléktalan. Magyarországon még a Nyugathoz képest is egy jól kialakult intézményrendszer működik. Egyrészt nehézkes ez a nagyon túlszabályozott, nagyon intézményesített ellátási forma, de ennek előnye, hogy a munka professzionalizálódott. Londonban egészen másként működik a rendszer. Az önkormányzat félévente szerződést köt az utcai szervezetekkel, amelyeknek beszámolót kell írniuk, hány embert gondoztak, és abból hányat reintegráltak sikeresen, hányat vettek fel szállásra, hányat segítettek munkához. Ha az önkormányzat nem elégedett az eredményekkel, akkor fölbontja a szerződést, és egy másikkal köt megállapodást. 32
