OCR
Szombathelyen néhány éve három hajléktalan volt, aki az utcán aludt, míg Pécsett ötszáz. Pécsett 1989-ben öt alapító — a Külvárosért Egyesület, az Ifjúságért Egyesület, a Kolping Egyesület, a Caritas és a Pécs Városi Tanács — hozta létre a Támasz Alapítványt, amelyet a bíróság 1990-ben jegyzett be. Az 1990-es évek egy tanulási folyamat volt a hajléktalan-ellatasban, az első három évben maga az Alapítvány is kereste a helyét. Ahogy a , nagy öregek" — Vecsei Miklós, Fonai László, Gyuris Tamás — mondani szokták, ez volt az aranykor: mindenki lelkes volt, mindenki segíteni akart, nem volt a munkának törvénybe iktatott formája, mindenki próbálta csinálni, és megtanulni ezt a szakmát — miközben szakemberekké váltak országos szinten. Eleinte az volt a lényeg, hogy a hajléktalanoknak legyen szállásuk, legyen nappali melegedő, és biztosítsák számukra a meleg étkeztetést. Aztán rájöttek, hogy többféle hajléktalan van. Akad, akinek jó ez az életforma, és van, akinek csak — akár egy válás miatt — megcsúszott az élete, de közben eljár dolgozni és tesz azért, hogy kitörjön ebből a helyzetből. Mindannyiuknak szüksége van ügyek intézésére, orvosi kezelésre is. A rendszer tehát lépcsőzetesen épült fel. Aki az utcán él, bejön az éjjeli menedékhelyre, onnan tovább kerülhet az átmeneti szállásra. Később létrehoztak rehabilitációs otthont, ahol öt évig lehetett bent lakni, és ápoló otthont az idősebbek és a betegek számára. Mindig, amikor felszínre került egy új probléma, és rájöttek, hogy annak kezeléséhez megfelelő intézményrendszer kell, akkor bővítették, foltozták a jogszabályokat — így alakult Pécsett is. Egy hajléktalan asszony Pécsett, Uránvárosban (Bublik Róbert felvétele) 28